Párizsban kiderül, hogy ki a bajnokok bajnoka

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2005.12.03. 02:37
Címkék
Elképzelni sem lehet izgalmasabb és szórakoztatóbb összecsapást annál, mint amikor a világ leggyorsabb autó- és motorversenyzői (szakágtól függetlenül, egyforma autókkal) fej fej mellett küzdenek kifejezetten erre az alkalomra kialakított párhuzamos pályán, több mint 60 ezer őrjöngő szurkoló előtt.
A helyszín a párizsi Stade de France lesz, ahol jó néhány sportoló álma vált már valóra, az esemény a Bajnokok Tornája, amelyet két évvel ezelőttig szabadtéren, a Kanári-szigeteken rendeztek meg, az időpont pedig szombat délután és este. A viadalt Michéle Mouton hívta életre, a világ egyetlen női pilótája, aki rali-világbajnoki futamot nyert (sőt kis híján világbajnok lett). A francia hölgy eredeti ötlete az volt, hogy a földkerekség legjobb ralipilótáit (az összes eddigi világbajnokot) öszszeengedi az "arénában", azonos autók volánja mögött, hogy tényleg a vezetési tudás döntsön. Az első Bajnokok Tornáját 1988-ban rendezték meg, Henri Toivonen emlékére, aki két évvel korábban halt meg a Korzika-ralin, amikor éppen vezette a világbajnokságot. Az emlékére alapított díjat azóta is minden évben megkapja a Bajnokok bajnoka. Az egyéni versenyen kívül kiírják a Nemzetek Kupáját is, amely az egyetlen lehetőség a technikai sportok reprezentánsai számára, hogy országuknak is nyerjenek valamit, ne "csak" saját maguknak. Minden ország indít egy ralipilótát (vagy terepralist) és egy pályaautóst, a végén kettejük összesített eredménye dönt a leggyorsabb nemzet címről. A Citroën az idén is a Bajnokok Tornáján ünnepli egyéni és csapat-világbajnoki címét, ennek keretében a Sebastien Loeb, Daniel Elena duó különfutamon csap össze a junior-világbajnok Dani Sordo, Marc Marti párossal.A tavalyi viadalt egyébként némi meglepetésre a finn Heikki Kovalainen nyerte meg, aki nem elég, hogy gyorsabb volt Michael Schumachernél a pályaautósok különviadalában, a végén még a frissen megkoronázott ralivilágbajnokot, Loeböt is maga mögé utasította. A Nemzetek Kupájában a franciák győzedelmeskedtek: a Jean Alesi, Sebastien Loeb kettős legyőzte a Marcus Grönholm, Heikki Kovalainen duót. Szombat este lesz lehetőség a visszavágóra, hiszen újra mindannyian ott lesznek a rajtnál. Tv: Eurosport, szombat 18.00–21.00 (19 órától élő)
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
3 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
6 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
6 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
7 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik