Kivédi az ellenfelek szemét

Sz. G.Sz. G.
2005.12.08. 01:46
Címkék
Kósz Zoltán másfél esztendeje úgy gondolta, végleg az öltözőszekrényben hagyja a sapkáját, búcsút mond az élvonalbeli pólónak. Nem feltételezhette, hogy a sors visszaparancsolja a vízbe.
Kósz Zoltán egyszer már elköszönt a játéktól, de érdemes volt visszatérnie, mert a fénykorát idézôen véd
Kósz Zoltán egyszer már elköszönt a játéktól, de érdemes volt visszatérnie, mert a fénykorát idézôen véd
Kósz Zoltán egyszer már elköszönt a játéktól, de érdemes volt visszatérnie, mert a fénykorát idézôen véd
Kósz Zoltán egyszer már elköszönt a játéktól, de érdemes volt visszatérnie, mert a fénykorát idézôen véd
Kósz Zoltán egyszer már elköszönt a játéktól, de érdemes volt visszatérnie, mert a fénykorát idézôen véd
Kósz Zoltán egyszer már elköszönt a játéktól, de érdemes volt visszatérnie, mert a fénykorát idézôen véd

Nem szakadt el a Vasastól (négyéves megszakítással 24 évet töltött el itt), ahogy illik, a piros-kékeknél kezdett civil életet. A medenceparttól sem került messze, hiszen a technikai- és utánpótlás-igazgatói posztot kapta meg a szakosztálynál, néhány hónap után azonban kurtán-furcsán távozott. Több se kellett a másodosztályú PVSK edzőjének, Ambrus Tamásnak, lecsapott rá. Rávette, hogy a feljutás szempontjából fontos meccseken védje a baranyaiak kapuját, segítse őket a nagy tervek megvalósításában. Az olimpiai bajnok bólintott, és lám, újra az élvonalban találta magát. Nem is kerülhette el, hogy a volt társak, a két Steinmetz, Barnabás és Ádám, Varga Dániel, Vindisch Ferenc vagy éppen Mátyás Zoltán lövései után kapkodjon.

A furcsa hazatérésre az elmúlt hét végén került sor, amikor is a TEVA-VasasPlaket fogadta a PVSK-Füszértet. Hatvanhárom másodperc telt el, és Steinmetz Barnabás már fel is avatta Kószt, akinek 31 lövés süvített a kapuja felé a mérkőzés során: 11-szer rezdült meg a hálója, 12 alkalommal védett, két alkalommal a kapufa hárított, a többi pedig célt tévesztett. Ambrus Tamás 3.19 perccel a lefújás előtt, 11–7-es Vasas-előnynél cserélte le, mert – mint a záró sípszó után kiderült – begörcsölt a lába. Hiába, két mérkőzés két nap alatt – és már elmúlt 38 éves november 26-án.

A 12–9-re elvesztett meccsen a vízben töltött több mint 28 perc alatt azért a legjobb formáját idézte. Nem hiába mondogatta a lelátón ülő, kétszeres olimpiai bajnok Jeney László: "Tartanak Zolitól. Kivédi a szemüket." A 228-szoros válogatott kapus a szokottnál is jobban összeszedte magát a Vasas ellen.
"Valóban plusz motivációval álltam a kapuba, hiszen az igazi otthonom a Komjádi uszoda – mondta Kósz Zoltán. – Az már kevésbé inspirál, hogy ne nyolc, hanem csak négy góllal kapjunk ki. Nem rossz a háromgólos vereség, de nem is ájultam el, mert sokat hibáztunk, ha pedig bakiztunk, azért mindjárt góllal fizettünk."
A kapus, visszacsöppenve az élvonalba, többet dolgozik, mint az elmúlt szezonban.

"Ebben az idényben csütörtökön és pénteken is Pécsett edzek napi kettőt, ami korábban nem volt így; vagyis harminc százalékkal többet tréningezem. Hétfőtől szerdáig Pesten vagyok, és főként a Hajósban gyakorolok, de alkalomadtán a Vasasnál is megfordulok."

Világsztárnak titulálják
A 220-szoros válogatott, 41 esztendős csapattárs, Petőváry Zsolt egyszerűen világsztárnak titulálja Kósz Zoltánt, amikor a sajtóban nyilatkozik a Pécs felépítéséről, erejéről, terveiről. Egy biztos, Ambrus Tamás együttese hihetetlenül agreszszív, hajtós gárda, Steinmetz Ádám is meglepődve bökte oda gratulációja után a PVSK edzőjének: "Azt hittem, gyorsabban kipukkadtok!"
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
2 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
2 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
2 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
2 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
3 órája