Öreg lenne? Na, nehogy már!

B. B.B. B.
2006.01.20. 23:12
Címkék
Zombori Zalán legutóbb Sopronban futballozott, ám mivel nem tudott meghatározó futballista lenni az akkor még Csank János edzette együttesben, a soproni klub vezetői szeptemberben felbontották a szerződését. A középpályás az előző évben a ciprusi ALKI Larnaca együttesében profiskodott, a nyáron pedig nagy reményekkel szerződött Sopronba. Az egyszeres válogatott középpályás a felkészülés alatt sérült volt, így erőnlétileg nehezen érte utol magát, éppen ezért két mérkőzésen mindössze 34 percet töltött a pályán.

"Sajnálom, hogy így alakult a soproni kitérőm, úgy érzem, ha a klub vezetői türelmesebbek velem, gyorsan utolértem volna magam, és hasznára lehettem volna a csapatnak – emlékszik vissza a három hónappal ezelőtti eseményekre Zombori Zalán. – Tisztességgel váltunk el egymástól, de bevallom, az rosszulesett, hogy különösebb magyarázat nélkül bontották fel a szerződésemet."

Zombori Zalán (elöl) Kispesten még élvonalbeli játékosként cselezhetett
Zombori Zalán (elöl) Kispesten még élvonalbeli játékosként cselezhetett
Unger Tamás
Zombori Zalán (elöl) Kispesten még élvonalbeli játékosként cselezhetett
A középpályás októbertől az NB II-ben remekül szereplő Felcsúttal készült, a csapat akkori vezetőedzőjével, Nagy Lászlóval abban maradtak, hogy a téli átigazolási időszakban elintézik a papírjait, és a tavasztól rendszeres játéklehetőséget kapva Felcsúton visszanyerheti régi formáját.

Csakhogy az őszi szezon végén Nagy László távozott, a helyére érkező Komjáti András pedig inkább fiatalokkal tölti fel a keretet.

"Harmincévesen egyáltalán nem érzem magam öregnek a másodosztályhoz, sőt az élvonalhoz sem – mondta Zombori Zalán. – Érdeklődők ugyan akadnak, ám ha a télen nem sikerül jó csapatot találnom magamnak, akkor el kell gondolkodnom a folytatáson. Roszszabb napokon már a visszavonulás gondolata is felvetődött bennem – azaz: a munka mellett már csak a megyében játszom tovább –, de valahogy mindig sikerült elhessegetni a fejemből, ugyanis szeretek futballozni. Az igazi tehát mégiscsak az lenne, ha bebizonyíthatnám: harmincesztendősen még nem öreg egy magyar labdarúgó, és lehet jövője a magyar élvonalban."

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája