Lazio–Inter: egy-egy gól, egy-egy piros lap

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2006.01.26. 01:23
Címkék
A hét közepén rendezik az Olasz Kupában a negyeddöntő első mérkőzéseit. Kedd késő este az Inter lépett pályára a Stadio Olimpicóban a Lazio ellen. A két (egyébként is tartalékos) gárda létszáma meglehetősen gyorsan megcsappant, ugyanis Nicola Rizzoli játékvezető már a 4. percben kiállította az egymással összeverekedő Paolo Di Caniót és Nicolas Andres Burdissót.
A meccs színvonala nem romlott, sőt: a 26. percben a szerb Dejan Sztankovics bevette egykori csapata kapuját, válaszul két perccel később Christian Manfredini szép emeléssel egyenlített. Az első félidő hajrájában az albán Igli Tare már a Laziót juttathatta volna előnyhöz, de lövése után a labda a lécen csattant. A második játékrészben már jóval kevesebb esemény történt – gól például nem esett.

„Jó meccset játszottunk a nagyon erős Lazio ellen. Sajnálom a két kiállítást, mert teljes létszámmal biztosan látványosabb mérkőzést vívtunk volna” – kommentálta az összecsapást Roberto Mancini, az Inter trénere.

A szerda késő délutáni mérkőzésen az Udinese már a hetedik percben vezetést szerezhetett volna a Sampdoria ellen, de Antonio Di Natale közelről a lécet találta el. Negyedórával később már jobban célzott, így vezetést szereztek a hazaiak, amelyet azonban nem tudtak megőrizni: a 76. percben Francesco Flachi becselezte magát a tizenhatoson belülre, majd sarokkal Aimo Dianát hozta helyzetbe, aki nem hibázott, így alakult ki az 1–1-es végeredmény, amely inkább a vendégeknek kedvező.

Olasz Kupa Negyeddöntő, első mérkőzések
Lazio–Internazionale 1–1
(Manfredini 28., ill. Sztankovics 26.)
Udinese–Sampdoria 1–1
(Di Natale 23., ill. Diana 78.)

A Milan–Palermo összecsapás lapzártánk után ért véget, a Roma–Juventus találkozót csütörtökön (21, tv: RAIUNO) rendezik.
A visszavágók időpontja: január 31.–február 2.
Legfrissebb hírek

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
10 perce

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
22 perce

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
38 perce

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
54 perce

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
1 órája

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
1 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik