A bírók megírták levelüket

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2006.01.27. 00:02
Címkék
Eltűnt az akadály a tavasszal sztrájkba lépő bírók visszatérése elől, a 11 félreállított bíró megírta az újbóli alkalmazásuk feltételéül szabott nyílt levelet. A tavaly április végén megrendezett Vasas–Eger bajnoki elődöntő ötödik meccse után egy, a hevesiekhez kötődő néző vízbe lökte Marjay Zsolt játékvezetőt.
Néhány nappal később összeült a Magyar Vízilabda-szövetség elnöksége, és úgy döntött, hogy a következetlenül fújó Marjay nem vezethet több meccset a rájátszásban, a női olimpiai fináléban és a férfi-vb bronzmérkőzésén sípoló Kiszelly Gábort pedig határozatlansága miatt kritizálták. A játékvezetők válaszul három feltételhez kötötték, hogy továbbra is vezessenek. Miután a frontvonalak megmerevedtek, augusztusban egyértelművé tette a szövetség, hogy 11 játékvezetőre nem tart igényt, hatan pedig csak utánpótlás szintű, valamint alacsonyabb osztályú bajnoki találkozókon működhetnek közre. Az új idény előrehaladtával azonban egyre több együttes igényelte a fura helyzet megszüntetését, az MVLSZ vezetősége végül úgy foglalt állást, hogy ha a bírók nyilvánosan elismerik, hogy elhibázott döntést hoztak, megnyílik előttük az út. Nos, a „bűnösök” csütörtökön levelüket megírták, így a február 9-i elnökségi ülésen várhatóan zöld jelzést kapnak. A Fúj, bíró címmel elküldött írást szó szerint idézzük:„Többszöri és hosszan elhúzódó – eddig eredménytelen – háttérbeszélgetéseket (tárgyalásokat, egyeztetéseket) követően, néhány nappal ezelőtt az OB I-es Liga elnöke, Tóth Sándor, testületének kollektív támogatását bírva, felkereste azt a 11 játékvezetőt, akik az ismert okok miatt, 2005 májusában felfüggesztették tevékenykedésüket és a bajnoki rájátszás egyik döntő (Vasas–Honvéd) mérkőzését nem vezették le. Ma már a 11 játékvezető úgy érzi ez hiba volt. Tóth Sándor elnök úr azt kérte tőlünk, hogy korábbi vélt, vagy valós sérelmeinket tegyük félre, és a jövőben ismét álljunk a magyar vízilabda sport szolgálatába, ténykedésünkkel, szakmai tudásunkkal segítsük a különböző bajnokságok minél magasabb szintű lebonyolítását. Örömmel fogadtuk a Liga elnök úr megkeresését, és rövid egyeztetés után, a kimagasló eredményekkel büszkélkedő magyar vízilabdázás, a világhírű játékosaink, és nemzeti válogatottunk érdekeit is maximálisan szem előtt tartva hoztuk meg pozitív döntésünket. Amennyiben a Magyar Vízilabda Szövetség Elnöksége is egyetért a Liga kérésével, készek vagyunk arra, hogy a lehető legrövidebb időn belül ismét szolgálatba álljunk, újra fújjuk a sípot a hazai és a nemzetközi vízilabda mérkőzéseken! Sportbaráti üdvözlettel!”A levelet Bors László, Füzesi Zsolt, Horváth Csaba, Kiszelly Gábor, Kun György, Marjay Zsolt, Marnitz Miklós, Martinovics Attila, Molnár Péter, Székely Balázs, Székely Zoltán írta alá. ---- V ---- A
Legfrissebb hírek

Labdarúgó NB II: Kincses Ádám lett a BVSC-Zugló vezetőedzője

Labdarúgó NB II
1 perce

Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata

Kézilabda
5 perce

Nincs gól az „első negyedben”

Foci vb 2026
8 perce

Marozsán magabiztos győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
21 perce

Elkezdődött a kieséses szakasz második meccse

Foci vb 2026
33 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Brazília–Japán 0–1

Foci vb 2026
49 perce

Sinner már az első fordulóban ötszettes csatára kényszerült Wimbledonban, de továbbjutott

Tenisz
55 perce

Mattyasovszky Gergellyel hosszabbított az FTC jégkorongcsapata

Jégkorong
59 perce
Ezek is érdekelhetik