Formula–1-es játék a számokkal

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2006.02.09. 00:18
Címkék
Immár húsz éve vetődik fel újra és újra az ötlet: legyen nevük a Hungaroring kanyarjainak. A magyar Formula–1-es versenypálya fordulóit továbbra is számokkal különböztetik meg. Ha átépítik az aszfaltcsíkot, a számok is változnak. Pedig mennyivel könnyebb lenne, ha lenne nevük. A hazai Formula–1-es szakírók öszszefogtak, tesznek egy próbát, hátha meghallgatásra talál az ötletük. Az elmúlt évek tapasztalataiból okulva tudják, erre kevés az esélyük.
A rajt utáni pillanatok a legizgalmasabbak ? képünkön éppen az elsô kanyar (a szakírók elnevezése szerint a Szisz Ferenc-kanyar) felé igyekeznek a pilóták a tavalyi Magyar Nagydíjon
A rajt utáni pillanatok a legizgalmasabbak ? képünkön éppen az elsô kanyar (a szakírók elnevezése szerint a Szisz Ferenc-kanyar) felé igyekeznek a pilóták a tavalyi Magyar Nagydíjon
Imago
A rajt utáni pillanatok a legizgalmasabbak ? képünkön éppen az elsô kanyar (a szakírók elnevezése szerint a Szisz Ferenc-kanyar) felé igyekeznek a pilóták a tavalyi Magyar Nagydíjon
A rajt utáni pillanatok a legizgalmasabbak ? képünkön éppen az elsô kanyar (a szakírók elnevezése szerint a Szisz Ferenc-kanyar) felé igyekeznek a pilóták a tavalyi Magyar Nagydíjon
A rajt utáni pillanatok a legizgalmasabbak ? képünkön éppen az elsô kanyar (a szakírók elnevezése szerint a Szisz Ferenc-kanyar) felé igyekeznek a pilóták a tavalyi Magyar Nagydíjon
Imago
A rajt utáni pillanatok a legizgalmasabbak ? képünkön éppen az elsô kanyar (a szakírók elnevezése szerint a Szisz Ferenc-kanyar) felé igyekeznek a pilóták a tavalyi Magyar Nagydíjon

A Formula–1-es versenynaptárban szereplő, klasszikus, a Hungaroringgel nagyjából egyidős pályák mindegyikén vannak híres kanyarok. A belga Eau Rouge, az olasz Parabolica, a brit Stowe vagy a francia Adelaide-hajtű számos autósport-rajongónak sokat mond, a legavatottabbak fejből fel tudnak idézni jó néhány eseményt, amely az egyikről vagy a másikról eszükbe jut. Ám sok közülük nem ivódott be a köztudatba az évek, évtizedek során, nem tudjuk fejből, milyen ívet rejt. Ilyen az interlagosi Ferra Dura, a sepangi Sunway Lagoon vagy az adelaide-i Hellas-kanyar – a helyi futam idején mégis mindegyik publicitást nyer a teljes világsajtóban.

A Hungaroringen azonban hiába volt már húsz Magyar Nagydíj, a kanyarokat még mindig csak számozzák, neve egyiknek sincs. Volt számos kanyarkeresztelő kezdeményezés, de valamennyi meghiúsult. Az elmúlt tíz évben már kísérletek sincsenek a keresztelőre, mert a Hungaroring vezetői fejükbe vették, hogy eladják a kanyarneveket, és amelyik cég fizet, annak a nevét kapja meg az ív.

Nem példátlan stratégia, Európában több helyütt, például Barcelonában és a Nürburgringen is sikeres volt a kanyarok értékesítése. Csakhogy amíg a spanyol és a német pályán hétről hétre rendeznek valamilyen eseményt, amelyek miatt publicitást kap a létesítmény, a Hungaroringen igen kevés a verseny, nemzetközi szinten csak a Formula–1-et lehet megnevezni. (Vannak még nyílt országos bajnoki futamok, nemzetközi viadalok, amelyek során a magyar mezőny kiegészül a szomszédos országok versenyzőivel, de ezeket hasonlítani sem lehet az F1-hez.)
A magyar autósport rajongói talán kivétel nélkül hiányolják a kanyarok elnevezését, de a pálya megalkotásakor elkövetett mulasztást talán már sohasem lehet jóvá tenni.

Néhány fiatal újságíró és sajtóorgánum mégis úgy döntött, a pálya megépítésének huszadik évfordulója alkalmából benyújt egy javaslatot a Hungaroring vezérkarának. A kanyarok nevére több megközelítésből is adtunk ötleteket: legendás magyar autó- és motorversenyzőket (Szisz Ferenc, Hartmann László, Drapál János), a magyar autóversenyzés szempontjából fontos földrajzi neveket (Mogyoród, Buda, Pest, Népliget) és a magyar autósportéletbe beivódott hírességek nevét (Mansell, Alesi) is felvetettünk.

Előkerült még: Forrás; M3; a Magyarországon óriási népszerűségnek örvendő, versenybalesetben elhunyt Ayrton Senna; Rubik Ernő mint világhírű magyar; a legendás konstruktőr, Lotus. Mind egy-egy kiindulási pont lehetne a kanyarelnevezésekhez, de adott esetben vegyíteni is lehetne őket.
A Hungaroring reagált a felvetésünkre, Dávid Sándor sajtófőnök elmondta, hogy már 1986 óta próbálkoznak az ötlet megvalósításával, mindhiába: „Nehezebb feladatról van szó, mint gondolnák. Az autóversenyzéshez kapcsolódó nevekkel az a gond, hogy felvetésük véget nem érő vitát szülhet, hiszen miképpen döntjük el, kit vegyünk be, és kit hagyjunk ki? Mert a sor szinte végtelen. A híres magyaroknál is, hiszen megemlékezhetnénk még Asbóth Oszkárról vagy Farkas Bertalanról is. Vagy a földrajzi nevek… Ha van Népliget, akkor miért nincs Városliget, amely legalább annyira híres az autó- és motorversenyekről? És miért Mogyoród, miért nem Kerepestarcsa?”

Dávid Sándor szerint nem ez az egyetlen oka a döntésképtelenségnek. „A Hungaroringnek a tervezésénél fogva nincs olyan kanyarja, amely névért kiáltana. Csak a legjellemzőbb kanyarokat kellene elnevezni, nincs több nálunk mint három vagy négy. Ám a névhasználatért fizetni kell, mégpedig nagy összeget. A Hungaroring vezetősége szerint bevételre kell törekedni, méghozzá a kanyarok értékesítésével. Egyelőre megfelel a Hungaroring kanyarjainak számozás szerinti említése, de bármelyik kanyar megfelelő ellenszolgáltatás ellenében eladó. Akár valamely cég saját reklámcéljaira, akár úgy, a vásárló fizeti mondjuk a Szisz Ferenc-kanyar költségeit.”

Két évvel ezelőtt internetes szavazást rendeztek a témában – eredménytelenül. Ha arra várunk, hogy mindenki tetszését elnyerjék a kanyarnevek, sohasem lesz egyezség. A Ring jelenlegi eseménynaptára aligha vonzó a nagy cégek számára. A magyarországi viszonyokat ismerve, cseppet sem lennénk meglepve, ha még a 2010-es Magyar Nagydíj kapcsán is 4-es és 12-es kanyarról beszélnénk… ---- K ---- &
Legfrissebb hírek

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Brazília–Japán

Foci vb 2026
7 perce

Sinner már az első fordulóban ötszettes csatára kényszerült Wimbledonban, de továbbjutott

Tenisz
12 perce

Mattyasovszky Gergellyel hosszabbított az FTC jégkorongcsapata

Jégkorong
16 perce

Lemondott a cseh szövetségi kapitány a gyenge vb-szereplés után

Foci vb 2026
20 perce

Öttusa-vk-döntő: A legnagyobb küzdelmeket nem mindig díjazzák éremmel – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
27 perce

A japánok ezzel a kezdővel állítanák meg Brazíliát

Foci vb 2026
45 perce

Neymar kispados a braziloknál Japán ellen – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
1 órája

Kosárlabda: továbbra is veretlen az U20-as férfiválogatott az Eb előtt

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik