Farsangi szezon Körmenden

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2006.02.12. 03:08
Címkék
Mindkét együttes szerette volna megtörni rossz sorozatát, ám az elején ez csak a hazaiak teljesítményén látszott. A körmendiek úgy indultak a találkozón, ahogy mindig is szeretnének. A harmadik percben 10–0-ra vezettek, ami az Univerben felidézhette a két héttel ezelőtti debreceni mérkőzés számára gyalázatos emlékeit.

Úgy tűnt, a kecskeméti mester szavai meghallgatásra találtak, ugyanis négy perc múlva 12–12 állt az eredményjelző táblán – Tomasz Celej és Bojan Lapov kosarait követően. Hogy a második játékrészt egálból kezdhessék a felek, arról Chad McClendon gondoskodott, amikor a dudaszó pillanatában a gyűrűbe ejtette a labdát.

A következő szakasz első figyelelemre méltó teljesítménye is a vendégekhez kötődött, de ez nem vidította fel őket igazán. Cory Bradford ugyanis a 13. percben szerezte első kosarát, márpedig az ő pontjai nélkül nem szokott nyerni a csapata. Ebben a pillanatban 24–21-re vezettek a körmendiek, akik ettől kezdve pazar játékkal örvendeztették meg az ezúttal is népes és hangos szurkolótáborukat. Tezale Archie és Samir Mujanovics már addig is szorgosan gyűjtögette pontjait, ám felzárkózott mögéjük Miroslaw Lopatka, majd kisvártatva az új igazolás, Andrew Hunter is. A körmendi B-közép először a kanadai erőcsatár hatalmas zsákolását követően ugrott talpra, majd talpon is maradt.

Ez a parádé a farsangoló busókat is elkápráztatta, mert a jelmezbe öltözött emberek, akik a szünetbeli hangulatkeltést kapták feladatul, még a záró sípszó előtt bejöttek a pályára, így az utolsó bedobást meg kellett ismételni.

S hogy a jókedv tovább fokozódjon a csarnokban, arról is gondoskodtak a hazaiak. Hunter és Archie szinte cirkuszi mutatványokkal szórakoztatta a nagyérdeműt. Tehették. A kecskemétiek nem zavarták őket semmiben.

A délvidéki veteránok közül ezúttal a világos mezes vasi Mujanovicsnak volt jobb napja, Lapovnak kevésbé
A délvidéki veteránok közül ezúttal a világos mezes vasi Mujanovicsnak volt jobb napja, Lapovnak kevésbé
A délvidéki veteránok közül ezúttal a világos mezes vasi Mujanovicsnak volt jobb napja, Lapovnak kevésbé
Mestermérleg
Ilyen az, amikor mindenki azt csinálja, amit megbeszéltünk. Minden egyes játékosom tudta, mi a dolga, és meg is oldotta a rábízott feladatot.
Sabáli Balázs, a Körmend edzője

Rossz formában vagyunk, és nincs igazán variációs lehetőségem. Ráadásul Jovanovicsnak elszakadt a vádlija, így még kevesebben leszünk. Már most, a második félidőben sem lehetett ott a pályán.
Meszlényi Róbert, a Kecskemét edzője


Az NSO ajánlja:

Tabella, fordulóról fordulóra
Bajnoki adatbank 2005-2006

Bajnoki múlt:
Férfi NB I, 2004-2005
Férfi NB I, 2003-2004
Férfi bajnokcsapatok, 1933-

Kosárlabda-lexikon

Bajnokság, kupa, nemzetközi kupák, Eb
Legfrissebb hírek

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
12 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
26 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
48 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
49 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
57 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
1 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája