Gyepes Gábor gondjai

S. G.S. G.
2006.02.24. 02:42
Címkék
Vajon használ-e a kézrátétel? Elegendő lesz-e Bodnár József tapasztalata, szakmai tudása, s az ország talán legjobban felszerelt magánrendelője ahhoz, hogy Gyepes Gábor szombaton pályára lépjen a Hull City ellen? A helyzet jelenleg nem túl rózsás. A Wolverhampton Wanderers védője ahelyett, hogy csapattársaival együtt edzéseken venne részt, Budapesten gyógyíttatja magát.

„Régóta szenvedek már a gerincbántalmaktól – mondta Gyepes Gábor, akit idehaza Bodnár József masszőr kezel. – A fájdalom időnként rendkívül éles, és már-már elviselhetetlen. Jobbnak láttam, ha olyan szakemberhez fordulok, aki masszőrként, csontkovácsként specialistája ennek a sérülésnek vagy inkább betegségnek. Így kerültem Bodnár Józsefhez, aki kedden, szerdán és csütörtökön alaposan megvizsgálta és speciális kezelésben részesítette a hátamat. Pénteken utazom vissza Angliába, s elképzelhető, hogy a Hull City ellen szombaton idegenben rendezendő bajnoki mérkőzésen le kell ülnöm a kispadra, annyi a sérültünk. Örülnék, ha így lenne, mert az azt jelenti, hogy használt a terápia. Egyébként remekül érzem magam Wolverhamptonban, ha nem a tréningeken és a pályán vagyok, akkor csapattársammal, Rósa Dénessel töltöm a szabadidőmet. Szeretném, ha hosszú távon is alapembere lehetnék a Wolverhamptonnak, bár egyelőre beérném azzal is, ha szombaton valóban ott ücsöröghetnék a kispadon.”
Legfrissebb hírek

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
17 perce

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
34 perce

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
46 perce

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
57 perce

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
1 órája

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
1 órája

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
1 órája