A kupadöntőért hajtanak

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2006.03.22. 01:34
Címkék
Három fontos mérkőzést rendeznek szerdán Olaszországban: sort kerítenek a két kupaelődöntőre (mégpedig az első felvonásokra), valamint befejezik a szél miatt a 29. percben félbeszakadt Cagliari–Fiorentina bajnoki összecsapást.
Francesco Totti eldobta mankóit
Francesco Totti eldobta mankóit
Francesco Totti eldobta mankóit
Francesco Totti eldobta mankóit
Francesco Totti eldobta mankóit
Francesco Totti eldobta mankóit
A kupában könnyen előfordulhat, hogy megismétlődik a tavalyi Inter–Roma döntő, különösen az „északi ág” tűnik lefutottnak: az Udinese edzőváltáson esett át hétfőn, és Giovanni Galeone, az új tréner elsődleges feladata az lesz, hogy benn tartsa a csapatot a legjobbak között, márpedig ezen a ponton a tartalékosan is bombaerős Inter elleni kupameccs csak púp a friuli gárda hátán.

A másik ágon kiegyensúlyozottabbnak tűnik a Palermo és a Roma csatája, annál is inkább, mert mindkét együttes „ráhajt” a kupagyőzelemre. Eugenio Corini, a szicíliai gárda csapatkapitánya szerint ez az idény eddigi legfontosabb meccse a rózsaszín-feketék számára, míg Luciano Spalletti, a Roma mestere így fogalmazott: „A kupaelődöntő legalább olyan fontos a számunkra, mint a Juve elleni vasárnapi bajnoki.”

A Romával kapcsolatos friss hír, hogy kedden a csapattársak üdvrivalgása közepette megtette első mankó nélküli lépéseit Francesco Totti, a „farkasok” csapatkapitánya, s ha már itt tartunk, még két rövid hír: Carlo Ancelotti, a Milan edzője 2008-ig meghosszabbította a szerződését (bár, mint mondta, lett volna lehetősége a Realhoz szerződni), a Lecce pályáját pedig a vasárnapi füstbombázás miatt egy meccsre betiltották.

Olasz Kupa, Elődöntő, első mérkőzések
Palermo–Roma szerda, 18.15 (tv: RAIDUE)
Internazionale–Udinese szerda, 21 (tv: RAIDUE)
A visszavágókat április 12-én játsszák.
Legfrissebb hírek

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
7 perce

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
14 perce

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
30 perce

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
1 órája

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
1 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2 órája

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
8 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája
Ezek is érdekelhetik