Bárdos Attila hajtotta a legjobban a lovakat

BARANYAI ANTALBARANYAI ANTAL
2006.04.16. 02:00
Címkék
A négyes fogatok pénteki maratonhajtásának eredményét korrigálták a rendezők, ennek értelmében a királykategóriában Bárdos Attila nyert hét pont előnnyel, Dobrovitz József lett a második, és így két nap után az összetettben is Bárdos állt az élre.
Bárdos Attila csapatának szombaton a második hely is elég volt
Bárdos Attila csapatának szombaton a második hely is elég volt
Danis Barna
Bárdos Attila csapatának szombaton a második hely is elég volt
Bárdos Attila csapatának szombaton a második hely is elég volt
Bárdos Attila csapatának szombaton a második hely is elég volt
Danis Barna
Bárdos Attila csapatának szombaton a második hely is elég volt
A befejező napon, szombaton bonyolították le az akadályhajtást – a technikás, szűk alapidejű pályán csak a kettes fogatok B-kategóriás mezőnyében hajtottak négyen az alapidőn belül hibátlanul, a négyes összevetésből az izsáki Páli Szabolcs került ki győztesen. Az összetett végső győztese, Nagy Sándor fiatal lovait kímélve visszalépett az összevetéstől, de ez az összetett végeredményt nem befolyásolta. A kettes fogatok mezőnyében alaposan átrendeződött a két nap utáni állás, mindössze a kétszeres csapatvilágbajnok Nyúl Zoltán tudta megőrizni vezető pozícióját, és ő lett a Kerekegyháza Nagydíj idei győztese, a két nap után második helyen álló Kovács Csaba és a harmadik helyen álló Varga Péter gyengébbre sikerült akadályhajtása miatt nem került dobogóra. A fiatalok közül a mezőhegyesi Papp János az akadályhajtást nyerve a dobogó második helyére állhatott, míg a kecskeméti Kalmár László egyenletesebb teljesítményt nyújtva felléphetett a dobogóra.

A négyes fogatoknál Bárdos „csak” második lett, de így is kiérdemelte az összetett aranyat.

KEREKEGYHÁZA NAGYDÍJ
Akadályhajtás. Póni kettes fogatok: 1. ifj. Dobrovitz József (Vecsés) 0 hibapont, 2. Kovács Roland (Kiskunmajsa) 1.55, 3. Fülöp Sándor (Érd) 4.45. Póni négyes: 1. Mórocz János (Szarvas) 10.80. Egyes fogatok. A kategória: 1. Szilágyi Zsolt (Dabas) 3 hp/2:44.31, 2. Nyúl Katalin (Kecskemét Hírös LK) 3/2:45.93, 3. Benkő Sándor (Hódmezővásárhely, Aranyági Ménes) 8.95. Kettes fogatok. A kategória: 1. Papp János (Mezőhegyes Ménes Birtok SE) 3., 2. Hegedűs Imre (Tápiószentmárton Kincsem LP SE) 3.55., 3. Kalmár László (Kecskemét Aranyhomok SE) 6. Kettes fogatok. B kategória: 1. Páli Szabolcs (Izsák) 0/1:50.78, 2. Osztertág Márk (Vecsés) 0/1:59.81, 3. Kiss Sándor (Vecsés) 3. Négyes fogatok. A kategória: 1. Dobrovitz József (Vecsés) 3, 2. Bárdos Attila (Tápiószentmárton Kincsem Lovaspark SE) 6, 3. Szalai József (Jakabszállás) 12.
Összetett végeredmény. Póni kettes fogatok: 1. ifj. Dobrovitz József 133.23, 2. Fülöp Sándor 200.81, 3. Kovács Roland 222.05. Póni négyes: 1. Mórocz János 213.33. Egyes fogatok. A kategória: 1. Szilágyi Zsolt 121.40, 2. Benkő Sándor 131.52, 3. Nyúl Katalin 134.68. Kettes fogatok. A kategória: 1. Nyúl Zoltán (Kecskemét Hírös LK) 117.09, 2. Papp János 125.98, 3. Kalmár László 131.23. Kettes fogatok. B kategória. 1. Nagy Sándor (Üllő) 122.40, 2. Láng Zoltán (Bugyi SE) 125.05, 3. Osztertág Márk 138.99. Négyes fogatok: 1. Bárdos Attila 132.83, 2. Dobrovitz József 136.83, 3. Szalai József 156.30
Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
6 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
6 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
6 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
6 órája

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
6 órája

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
6 órája

Raimondo triplázott, a Frosinone a Sassuolo bakijait kihasználva nyert

Olasz labdarúgás
6 órája