A vesztes is örömtáncot járt a lefújást követően

BERECZKY ATTILA, KIRIPOLSZKY TAMÁSBERECZKY ATTILA, KIRIPOLSZKY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2006.04.20. 01:46
Címkék
Remek mérkőzésen diadalmaskodott a Vadkakasok csapata a tavalyi bajnoki döntő visszavágóján, ám a rájátszást a vesztes paksiak kezdhetik a legkedvezőbb pozícióból.
A sárga mezes Terry Williams megint nem fukarkodott a pontokkal
A sárga mezes Terry Williams megint nem fukarkodott a pontokkal
Czeglédi Zsolt
A sárga mezes Terry Williams megint nem fukarkodott a pontokkal
A sárga mezes Terry Williams megint nem fukarkodott a pontokkal
A sárga mezes Terry Williams megint nem fukarkodott a pontokkal
Czeglédi Zsolt
A sárga mezes Terry Williams megint nem fukarkodott a pontokkal


„Hajrá, Sopron!” – zúgott egyként a debreceni és a paksi szurkolótábor a Vadkakasok–ASE rangadó befejezése után. A két csapat meccse már véget ért, a hazaiak nyertek 11 ponttal, így a felek számára a sÖrdögök–Albacomp találkozó vált sorsdöntővé, mert köztudomású volt, hogy hazai győzelem esetén a vesztes Atomerőműé az alapszakasz első helye, míg a Debrecené a második.

Persze volt a találkozónak olyan időszaka, amikor úgy tűnt, hogy elveszhet az Atom első helye. A Debrecen ugyanis nagyon bekezdett, és a félelmetesen tüzelő Roman Horvat vezérletével 58–43-ra vezetett a nagyszünetben. A hajdúságiaknak szinte minden sikerült az első két negyedben, 11 hárompontos kosarat szereztek, és mivel közelebbről is jól céloztak Rajko Toroman tanítványai, közel kerültek nagy álmuk megvalósításához. Csupán emlékeztetőül: az alapszakasz első körében 97–79-re kaptak ki Pakson, így egy esetleges 19 pontos sikerrel végig övék lehetett volna a rájátszásbeli kedvezményezettség.

A harmadik negyed elején azonban rohamosan csökkent a két csapat közti különbség, ekkortájt már nem célzott olyan pontosan a debreceni alakulat, a paksiak pedig lassították a játékot.

MESTERMÉRLEG

Az idény egyik legjobb játékát produkáltuk, de sajnos a nagyszünet után nem tudtuk tartani az első félidőben diktált tempót, így nem sikerült olyan különbséggel nyernünk, amely az alapszakaszbeli elsőségünket jelenthette volna.
Rajko Toroman, a Debrecen edzője

Az első félidőben a Vadkakasok akarata érvényesült, a másodikban már inkább az történt a pályán, amit mi szerettünk volna, de ez kevés volt ahhoz, hogy kicsikarjuk a győzelmet. Gratulálok a debrecenieknek.
Zsoldos András, az Atomerőmű edzője
Legfrissebb hírek

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
11 perce

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
22 perce

Igazolta a papírformát a Leverkusen, elődöntős a Német Kupában

Német labdarúgás
33 perce

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
36 perce

Futbóliáról a Magas-Tátrában

Magyar válogatott
50 perce

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
1 órája

Félmillió forintos támogatás a Fogyatékosok Nappali Intézményének

Minden más foci
1 órája

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik