KEK-döntőst vert a Loki

BERECZKY ATTILA, KIRIPOLSZKY TAMÁSBERECZKY ATTILA, KIRIPOLSZKY TAMÁS
2006.04.27. 01:57
Címkék

Az ötödik percben már 2–0-ra vezetett a Loki: összeszedetten és kőkeményen védekeztek a hazaiak, míg a fal mögött az ukrán kapus, Tatjana Vorozscova parádés formában védett.

Igaz, Görbicz Anita két góljával még kiegyenlített az ETO, ám ezután hosszú ideig képtelen volt a kapuba találni, a Debrecen pedig ötgólos előnyt szedett össze. Róth Kálmánnak sok minden nem tetszett csapata játékában, hiszen sűrűn cserélgette kapusait, sőt az első félidő hajrájában Görbiczet is pihentette támadásban, ám ez sem segített.

A folytatásra nagyot változott a Győr, és négy–kettes védekezésével meg is zavarta a vendéglátókat: hétpercnyi játék után már 13–13-at mutatott a tábla. A debreceniek tartását mutatja, hogy az előny gyors elvesztése után sem omlottak össze, összekapták magukat és tartották a lépést a címvédővel.

Drámai végjáték következett, előbb Szűcs Gabriella egyenlített, majd labdát szerzett a DVSC. Negyven másodperc volt hátra, amikor utolsó rohamra indultak a hazaiak, és húsz, amikor Ruta Latakaité betörésgóljával újra a Lokinál volt az előny.

Még egy győri támadás belefért, ám Vorozscova kapus megkoronázva parádés produkcióját az utolsó másodpercben védte Kovacsicz Mónika ziccerét, így született meg a bombameglepetés.

Mestermérleg

Bíró Imre:
– Miután a Győr átvette a vezetést, fel tudtunk állni a padlóról.

Róth Kálmán: – Teljesen megérdemelten nyert a DVSC, jobban akarta a sikert.
Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
5 perce

Országúti kerékpáros vb: kizárták a junior mezőnyversenyen száguldozó spanyol edzőt

Kerékpár
8 perce

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
8 perce

A mieink csoportjában Grúzia és Észak-Írország is megteszi az első lépést

Minden más foci
29 perce

Russell folytatja a menetelést Bakiban? A McLaren előrébb lép? – Azeri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
35 perce

Elképesztő tempó, Haaland már Ronaldo és Ibrahimovic előtt

Minden más foci
46 perce

Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon

Egyéb autó-motor
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
1 órája