Kapaszkodik a Phoenix

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2006.05.04. 01:36
Címkék
Életben maradtak a Phoenix Suns reményei, a Nyugati főcsoport második kiemeltje ugyanis otthon szépíteni tudott a Los Angeles Lakers ellen. Az esélytelenebbnek tartott kaliforniaiak így is 3–2-es vezetésről várhatják a hatodik meccset, amelyet ráadásul hazai pályán vívnak.
A Suns legutóbb a Nyugati főcsoport 1989-es döntőjében kapott ki zsinórban négy meccsen a rájátszásban, akkor a Lakers kisöpörte. 17 év elteltével ismét a Lakers jutott közel ehhez a bravúrhoz, 0–1 után 3–1-re fordított. Ám a liga legtöbbet fejlődő játékosának megválasztott Boris Diaw vezérletével a Suns 114-97-re győzött. A díját a meccs előtt átvevő Diaw 25 pontot, tíz lepattanót és kilenc gólpasszt jegyzett. A Lakers ásza, Kobe Bryant 29 pontig jutott, de miután 3:11 perccel a vége előtt megkapta második technikaiját, kiállították. (Bryant csapattársát, Kwame Brownt közben nemi erőszakkal vádolják, a kosaras tagadja a bűntettet.)A Lakershez hasonlóan a Sacramento, a New Jersey és a Miami is 3–2-re vezet a legutóbbi játéknap után, a különbség annyi, hogy ők 2–2 után szereztek vezetést. A Heat és a Spurs már 2–0-ra is vezetett a Chicago és a Sacramento ellen, míg a New Jersey első ízben áll az Indiana előtt ebben a playoffban.NBA, RÁJÁTSZÁS, 11. JÁTÉKNAP, Főcsoport-negyeddöntő, 5. mérkőzések,

Kelet

Miami Heat–Chicago Bulls 92–78 (25–19, 15–19, 21–23, 31–17). Ld: Wade 28, A. Walker 17, S. O`Neal 16, ill. Nocioni 23, Sweetney 16
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2

New Jersey Nets–Indiana Pacers 92–86 (28–25, 21–21, 23–19, 20–21). Ld: V. Carter 34, R. Jefferson 24, Krsztics 19, ill. J. O’Neal 19, An. Johnson, F. Jones 14-14, S. Jackson 13
Az állás: 3–2

Nyugat

Phoenix Suns–Los Angeles Lakers 114–97 (27–25, 29–22, 28–21, 30–29). Ld: Diaw 25, Nash 22, Marion 21, T. Thomas 13, ill. Bryant 29, Odom 18, K. Brown 14
Az állás: 2–3

San Antonio Spurs–Sacramento Kings 109–98 (21–19, 22–27, 37–22, 29–30). Ld: Ginóbili 27, Duncan 24, T. Parker 21, B. Bowen 16, ill. Wells 38, Artest 24
Az állás: 3–2
Legfrissebb hírek

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
12 perce

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
24 perce

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
40 perce

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
55 perce

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
1 órája

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
1 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik