A csütörtök a kupadöntőé

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2006.05.11. 01:42
Címkék
Az egymást érő botrányok közepette (szerdán éppen Michele Padovano egykori Juve-csatárt tartóztatták le hasiskereskedelem miatt) szinte felüdülésként hat Itáliában egy kicsit a fociról értekezni. Márpedig „kénytelenek vagyunk”, hiszen csütörtökön eldől, kié lesz 2006-ban az Olasz Kupa.

Olasz Kupa-győzelem játékosként 1985-ben, 1987-ben, 1989-ben és 1994-ben a Sampdoriával, 1998-ban és 2000-ben a Lazióval. Olasz Kupa-győzelem edzőként 2001-ben a Fiorentinával, 2004-ben a Lazióval, 2005-ben az Interrel. Összesen kilenc Olasz Kupa-diadal az elmúlt két évtizedben, azaz Roberto Mancini a legutóbbi húsz évben átlagban csaknem minden második esztendőben felemelhette a Coppa Italiát jelképező trófeát.

„Nem gondolok arra, hogy ez lehet a tizedik Olasz Kupa-győzelmem, nem ezért szeretném csütörtökön este magasba emelni, hanem mert ez az utolsó célunk, amelyben még reménykedhetünk. Az idény elején meghatározott három feladat közül kettőt elbuktunk, de a kupát még megvédhetjük. Még mindig jobb ezt megnyerni, mint semmit sem” – jelentette ki az Internazionale trénere.
Legfrissebb hírek

Még egy példa Mbappé, Kane és Messi klasszisára

Foci vb 2026
1 perce

Vívó-vb: három helyen változott a magyar csapat az Eb-hez képest

Egyéb egyéni
3 perce

„Milák Kristóf indul a párizsi Európa-bajnokságon” – Szabó Álmos az NS-nek

Úszás
13 perce

Csinger Márk marad a bajnok ETO FC-ben – hivatalos

Labdarúgó NB I
33 perce

Július 10-én temetik Németh Zsanettet

Birkózás
37 perce

Röplabda: megvan a második magyar siker az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
37 perce

A Német Labdarúgó-szövetség megkérte Nagelsmannt, hogy mondjon le – sajtóhír

Foci vb 2026
41 perce

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
58 perce
Ezek is érdekelhetik