Dunaferr-lépés a bronz felé

BERECZKY ATTILA, KIRIPOLSZKY TAMÁSBERECZKY ATTILA, KIRIPOLSZKY TAMÁS
2006.05.17. 01:43
Címkék
Feszülten, rengeteg technikai hibával kezdték a mérkőzést a csapatok, főként az ellenfél eladott labdái után születtek a gólok. Hogy az első szakaszban a vendégek hibáztak kevesebbet, azt jelzi, hogy 4–1-re elhúztak. Összeszedte magát a Loki, s a nagy kedvvel játszó Jana Caltíková vezérletével egyenlített (5–5). A csarnokban szinte elviselhetetlen volt a hőség, s talán az izzadtság miatt volt csúszós a labda, mindenesetre a folytatásban is sokszor esett ki a játékosok kezéből. Radulovics Bojana nehézbombázásának köszönhetően újra megléptek az újvárosiak, de a fantasztikusan küzdő DVSC a szünetig csökkentette hátrányát.

A második játékrész elején pedig már-már a kezükben érezhették a bronzérmet a vendéglátók, hiszen 5–0-s rohammal nemcsak fordítottak, hanem meg is ugrottak három góllal. Ekkor azonban újra hibáztak, s előbb utolérte őket, majd öt góllal elhúzott a Dunaferr (22–27). Szombaton Újvárosban találkozik a két együttes, és Kiss Szilárd tanítványainak már a döntetlen is elég a harmadik hely megszerzéséhez.

DVSC - Dunaferr NK 28–31 (14–15)
Debrecen, 2000 néző. V: Herczeg, Südi
DEBRECEN: Vorozscova – Kereki 1, LATAKAITÉ 4, ORBÁN 7 (4), Caltíková 3, SZŰCS G. 4, Stuparicová 3. Cs: Király (kapus), Sopronyi 4, Csáki 2, Rácz E., Sütő E. Edző: Bíró Imre
DUNAFERR: Sirina – Lovász 3, MEHLMANN 4, FERLING 4, Kindl 2, Bulath 2, VINCZE E. 4. Cs: Hoffmann (kapus), Gáspár 1, RADULOVICS 10 (7), Borbás 1, Balogh B. Edző: Kiss Szilárd

Az eredmény alakulása: 5. p.: 1–4. 7. p.: 4–4. 14. p.: 6–8. 17. p.: 7–10. 21. p.: 10–11. 25. p.: 11–14. 37. p.: 19–16. 43. p.: 21–21. 47. p.: 22–27. 54. p.: 27–28
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 7/4, ill. 7/7

Mestermérleg
Bíró Imre: – Az érettebb Dunaferr játéka dominált.
Kiss Szilárd: – Elszántan küzdöttünk, és meglett az eredménye.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a női bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
5 perce

Országúti kerékpáros vb: kizárták a junior mezőnyversenyen száguldozó spanyol edzőt

Kerékpár
8 perce

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
8 perce

A mieink csoportjában Grúzia és Észak-Írország is megteszi az első lépést

Minden más foci
29 perce

Russell folytatja a menetelést Bakiban? A McLaren előrébb lép? – Azeri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
35 perce

Elképesztő tempó, Haaland már Ronaldo és Ibrahimovic előtt

Minden más foci
46 perce

Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon

Egyéb autó-motor
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
1 órája