Lippi lemondását követelik

H. T.H. T.
2006.05.22. 01:23
Címkék
Szinte minden napra jut új fejlemény az olasz bundabotrányban, vagy ahogyan Itáliában mondják, a „calcio caosban”. Újabban Marcello Lippi szövetségi kapitányra gyakorol nyomást a sajtó (az egyik lap egyenesen lemondásra szólította fel), és immár az Internazionale sem tiszta, ugyanis fény derült egy „érdekes” elnöki telefonbeszélgetésre.
Lehet, a mesternek mennie kell
Lehet, a mesternek mennie kell
Lehet, a mesternek mennie kell
Lehet, a mesternek mennie kell
Lehet, a mesternek mennie kell
Lehet, a mesternek mennie kell
Mint ismert, Lippi, a válogatott jelenlegi szakvezetője, a Juve egykori edzője tanúként pénteken több mint három órán keresztül élvezte a vizsgálóbírók vendégszeretetét – az ügyészségről kiszivárgott hírek szerint rendkívül együttműködő volt, és maga utóbb annyit mondott ezzel kapcsolatban, hogy „az ügyet lezártam, mostantól a válogatott felkészülésére akarok összpontosítani”. Meglehet, hogy nem lesz rá lehetősége, a hét végén ugyanis a fiára terelődött a gyanú: Davide állítólag annak a játékosügynökségnek, a GEA-nak volt a munkatársa, amelyet Luciano Mogginak, a Juventus leváltott általános igazgatójának a fia, Alessandro irányított. A GEA több száz embert (játékosokat, edzőket, klubelnököket) befolyásolt, „tartott a markában” – több mint valószínű, hogy jelentős szerepet játszott a bundabotrányban.

Davide Lippi mint GEA-ügynök? Marcello Lippi mint GEA-ügyfél? Az Il Manifesto című lap neki is esett Lippinek, követelve a lemondását a squadra azzurra éléről. „Lippinek mennie kell, ez a legkevesebb, amit megtehet, hogy a világbajnokságra készülő olasz válogatott visszanyerje a hitelét” – állt a lap címoldalán. A tekintélyes La Gazzetta dello Sport árnyaltabban fogalmazott vasárnapi számában: „Veszélyben Lippi állása.”

Az olasz sajtóban a hét végén napvilágot látott egy másik szenzáció is: több lap az eleddig tisztának tartott Inter elnökének, Giacinto Facchettinek az egyik 2004–05-ös telefonbeszélgetését vesézte ki – a sportvezető Pierluigi Pairettónak, az egykori nemzetközi játékvezetőnek köszönhetően jóval előbb értesült két fontos információról. Nevezetesen arról, hogy ki lesz a milánói klub két – a Valencia és az Anderlecht elleni – BL-csoportmérkőzésének a játékvezetője. (Az UEFA csak 48 órával a kezdés előtt árulja el a bíró nevét.)

Eközben egy körrel az olasz másodosztályú bajnokság vége előtt eldőlt: a győztes Atalanta mellett a következő idényben a Catania és a Torino szerepelhet az élvonalban. Ha azonban a Juvét, a Milant, a Fiorentinát vagy a Laziót (vagy éppen az Intert) jogerősen is kizárják a Serie A-ból, mások is csatlakozhatnak a feljutó hármashoz.
Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
2 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
2 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
3 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
3 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
3 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
3 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik