Bozsik József izgulhatott így 1974 szeptemberének közepe táján... A legendás Cucu első kapitányi feladatára készült, válogatottunk Bécsben lépett pályára barátságos találkozón. Az Aranycsapat fedezete Illovszky Rudolf helyébe lépett, és úgy tervezte, hogy edzőként is legalább olyan sikeres lesz, mint amilyen futballistaként volt.
A sors másként rendelkezett, Bozsik Józsefnek ez a bizonyos bécsi, 1–0-ra elveszített mérkőzés volt az első, egyben utolsó találkozója szövetségi kapitányként. A szíve akkor már olyan állapotban volt, hogy az orvosok eltiltották a kispadtól. A fia viszont annál egészségesebb önbizalommal készül: Bozsik Péter szerdán édesapja nyomdokaiba lép, ő is szövetségi kapitányként debütálhat az Új-Zéland elleni barátságos találkozón. A szerdai, Megyeri úti összecsapás előtt vasárnap délután találkozott a keret – változás, hogy Sándor György helyett Bori Gábor szerepelhet.
– Gondolom, látta a hétvége két rangadóját: mit gondol, melyik csapat lesz a bajnok? – Az újpestiek az MTK ellen az első félidőben fölényben futballoztak, és bevallom, ekkor biztosra vettem a győzelmüket, mi több, hetekkel ezelőtt még a bajnoki címüket is. A fiatal MTK aztán elképesztő hajrával fordított, nyílttá téve az aranyért folyó harcot. A Debrecen vasárnap kihasználta a felkínált lehetőséget, és biztosan győzte le a Fradit. Sajnálom, hogy a Loki futballistái ezúttal nem állhatnak a rendelkezésemre, legutóbb hat debrecenit hívtam meg a keretbe, most nélkülük kell jó eredményt elérnünk Új-Zéland ellen.
– Ha már szóba hozta a szerdai ellenfelet: mit lehet tudni az új-zélandiakról? – Nem akartam én videofelvételt szerezni, hiszen ez csak barátságos meccs lesz, ám annyit megtudtam, hogy az új-zélandiak keretét többségében az angol első és másodosztályban szereplő labdarúgók alkotják.
– Tudom, ilyenkor szokás azt mondani, hogy nem az eredmény a fontos, hanem hogy a csapat összeszokjon, és minél erősebb legyen az őszi Európa-bajnoki selejtezőkre. Ám megkockáztatom, egyáltalán nem mindegy, hogy ön milyen eredménnyel debütál a válogatott kispadján. – Még szép, hogy fontos a győzelem! Détári Lajossal együtt emlékezetes meccsen szeretnénk debütálni. Az persze nyilvánvaló, hogy a magyar válogatottra az ősszel az Európa-bajnoki selejtezőkön vár olyan feladat, amely meghatározhatja a közeljövőnket.
– Tudja már a kezdő tizenegyet? – Igen. A fejemben már összeállt az a csapat, amelyet szerdán pályára küldök, de a neveket nem most hozom nyilvánosságra.
NYERJEN A ZÁSZLÓKKAL!
Gyűjtse össze naponta a Labdarúgás rovatban meg- jelenő cikkek címét, melyekben egy Vb-csapat zászlóját találja! Nyomja a CTRL C-t most! JÁTSZOM! (klikk ide!)
– Annyit azért elárulhat, lesz-e meglepetés. – Nem hiszem, hogy különösebb meglepetéssel szolgálnék. Van egy mag, amelyre hosszú távon építek, s amely a tétmeccseken is ott lesz, ott lehet a pályán. Persze, ha ne adj ég, kikapnánk szerdán, és az angolok is nagyon megvernének bennünket Manchesterben, akkor bizonyára átértékelnék néhány dolgot.
– Korábban többször is vita volt abból, hogy olyan játékost szabad-e meghívni, aki a klubjában epizódszerepeket kap. – Nem hiszem, hogy ezzel kellene foglalkozni. Vannak értékes labdarúgóink külföldön, akik ha nem is kapnak hétről hétre főszerepet, de ott vannak a szűk keretben, és nekünk igenis a segítségünkre lehetnek. Éppen ezért nálam nincs ilyen szabály.
– Édesapja vereséggel debütált Bécsben az osztrák válogatottal szemben. Önnek könynyebb feladatot adott a sors. – Valóban könnyebbnek tűnik legyőzni Új-Zélandot Budapesten, mint az osztrákok ellen diadalmaskodni Bécsben, de én most nem szeretnék a múlttal foglalkozni. Egyvalami jár a fejemben: hosszú távon segíteni a magyar válogatottat – ha már ezt édesapámnak nem adta meg a sors…
