A vak dzsúdós a látókkal edz

Noha a látássérült vagy a teljesen vak sportolók számára külön versenyeket rendeznek, a mindennapok során a cselgáncsozók együtt készülnek ép társaikkal. A sérült sportolók felkészítését Keserű József vezeti, aki elmondta, leszámítva, hogy néhány kiegészítő feladatnál – például a futásnál – segítségre van szükségük a dzsúdósoknak, jellemzően ugyanazokat a feladatokat végzik el.„A látássérült versenyzők a mozdulatokat rendkívül gyorsan elsajátítják, kialakulnak a reflexeik, és tulajdonképpen látják a mozgást – tudtuk meg Keserű Józseftől. – Különbség a szabályokban van. Ők például eleve fogásból indulnak, a szőnyeg széli helyzeteknél nincs büntetés, valamint a bírók jelzésekkel adják tudtukra, hogy kinek ítélték meg az akciót. A hétköznapokon viszont nemcsak a válogatottnál, hanem a klubokban is az épekkel együtt edzenek.”Erről a finnországi Európa-bajnokságra készülő válogatott edzésén is megbizonyosodhattunk, hiszen a Tamperébe utazó versenyzőkkel együtt ott van a tatamin Vincze Gábor is, aki Athénban és Sydneyben is bronzérmet szerzett a paralimpián.„Édesapám is cselgáncsozott, így kézenfekvő volt, hogy kipróbáljam magam – mondta Vincze Gábor. – Mivel azonban látássérült vagyok, nem kaptam sportorvosi engedélyt, ekkor egy kicsit megtorpant a karrierem. Amikor viszont megtudtam, hogy lesznek versenyek a sérült sportolóknak is, új lehetőség nyílt meg előttem, és visszahozott a dzsúdóhoz. Talán a cselgáncs az a sportág, amely a legjobban integrálódott az épekhez, és nemcsak mi, magyarok, hanem például az angolok és a franciák is együtt tréningeznek a látókkal.”Vincze Gábor egyébként edzősködik is – Papp Gábor személyében már egy Eb-3. tanítványa is van –, sportmenedzsernek tanul a Testnevelési Egyetemen, masszőrként dolgozik, de a versenyzést sem hanyagolja el, és mint elmondta, a 2008-as pekingi paralimpiáig mindenképpen cselgáncsozik.