Cannavaro az ügyészségen

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2006.06.04. 02:37
Címkék
Mozgalmas szombatja volt Fabio Cannavarónak és David Trezeguet-nek: a Juventus két labdarúgója csapot-papot, s – leginkább – világbajnoki felkészülést hátrahagyva jelent meg a római ügyészségen, hogy vallomást tegyen az úgynevezett bundaügyben.

Cannavaro volt a frissebb, ő már délelőtt fél tíz előtt néhány perccel megjelent a római ügyészség Piazzale Clodión lévő épületében, hogy vallomást tegyen. A Juventus és a válogatott középhátvédje nem vádlottként, hanem tanúként (,,a tényeket ismerő személyként”) jelent meg a két ügyész, Maria Cristina Palaia és Luca Palamara előtt, ugyanis az ő képviseletét is a GEA nevű ügynökség látta el, amelynek társtulajdonosa Alessandro Moggi, a bundabotrány legfőbb felelősének, Luciano Mogginak a fia. (Mint ismeretes, Cannavaro neve előkerült az egyik lehallgatott telefonbeszélgetésben, amelyben Moggi és Marcello Lippi kapitány arról beszélget, hogy Fabio megsértődött, mert a fehéroroszok elleni találkozón kimaradt a csapatból.) Cannavaro három (!) ügyvéd társaságában jelent meg, és szűk két óra elteltével távozott, miközben a következőt osztotta meg a rá váró újságírókkal: ,,Most hazamegyek a családomhoz, aztán elmegyek a tengerpartra pihenni egy kicsit. Kétnapos pihenőt kaptunk Lippi kapitánytól, amit maximálisan ki akarok használni, aztán hétfőtől újra ott leszek az edzőtáborban. Az ügyészek nagyon udvariasak voltak velem, és megígérték, többet nem kell megjelennem előttük.”

Ezekben a pillanatokban már zajlott David Trezeguet meghallgatása. A Juve francia válogatott csatára Párizsból különgéppel érkezett az olasz fővárosba, elsősorban azért, hogy elmagyarázza az ügyészeknek, miért hagyta ott menedzserét, Antonio Caliendót azért, hogy ő is a GEA pártfogoltja legyen. "Minden rendben ment, minden kérdésre válaszoltam. Nyugodt vagyok, annak pedig különösen örülök, hogy erre a beszélgetésre még a vébé előtt sor került” – szólt Trezeguet, akit „csak” egy ügyvéd segített a kihallgatás során.

Indul a csatárkeringő

Az Inter állítólag szívesen megvenné a Fiorentinától Luca Tonit, azért is, hogy növelje olasz játékosainak számát. A lilák a gólzsák távozása esetén a Vincenzo Iaquinta, Cristiano Lucarelli, Ruud van Nistelrooy trió egyik tagjára csapnának le, míg a holland iránt érdeklődik még az Inter és a Roma is. A fővárosi „farkasok” mindenképpen akarnak egy erős támadót Francesco Totti mellé, Van Nistelrooy mellett a hondurasi David Suazo és David Trezeguet is kiszemelt.

Nagy kérdés, hogy kit vesz meg a Milan Andrij Sevcsenko helyére. Adriano Galliani, a piros-feketék alelnöke beismerte, hogy „támadták” Thierry Henryt, aki azonban szerződést hosszabbított az Arsenallal, ugyanakkor nem akarnak mindenképpen sztárjátékost igazolni Seva árván maradt helyére.
Legfrissebb hírek

Vívó-vb: három helyen változott a magyar csapat az Eb-hez képest

Egyéb egyéni
1 perce

„Milák Kristóf indul a párizsi Európa-bajnokságon” – Szabó Álmos az NS-nek

Úszás
11 perce

Csinger Márk marad a bajnok ETO FC-ben – hivatalos

Labdarúgó NB I
31 perce

Július 10-én temetik Németh Zsanettet

Birkózás
35 perce

Röplabda: megvan a második magyar siker az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
35 perce

A Német Labdarúgó-szövetség megkérte Nagelsmannt, hogy mondjon le – sajtóhír

Foci vb 2026
39 perce

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
56 perce

Tóth Rajmund Nürnbergbe menne, de vinné a Bröndby is – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik