Prazdnovsky még az élen

R. B. B.R. B. B.
2006.07.01. 02:38
Címkék
Martin Prazdnovsky bizony komolyan gondolja a címvédést
Martin Prazdnovsky bizony komolyan gondolja a címvédést
Martin Prazdnovsky bizony komolyan gondolja a címvédést
Martin Prazdnovsky bizony komolyan gondolja a címvédést
Martin Prazdnovsky bizony komolyan gondolja a címvédést
Martin Prazdnovsky bizony komolyan gondolja a címvédést
A csütörtöki prológ után egy 194 kilométeres szakasz várt a Gemenci Nagydíj résztvevőire. A kerékpárosoknak nem volt könnyű dolguk, az etapon két harmadik, illetve két második kategóriás hegy állta útjukat, az utolsó kétezer méter pedig megegyezett az első napi hegyi időfutam útvonalával.

A szakasz során többen is próbálkoztak szökéssel, de ezek csak arra voltak jók, hogy elvigyék a hegyi és a gyorsasági hajrákért járó pontokat. A emelkedők azonban alaposan megrostálták a mezőnyt, amely az utolsó kilométerekre nagyjából negyvenfősre fogyatkozott. A befutó előtti Szálkai-hegyen néhányan próbáltak meglépni, sikert azonban ez a kísérlet sem hozott, sőt a lejtmenet során többen elestek, a bolgár Georgi Georgiev nem is tudta folytatni a versenyt.

A célba végül tizenheten értek be azonos idővel, az összetettben egyelőre a szlovák Martin Prazdnovsky vezet, a csapatversenyben pedig a P-NÍVÓ Betonexpressz SE áll az élen. De meddig?

32. GEMENCI NAGYDÍJ
1 szakasz (194 km): 1. Miroslav Keliar (szlovák, Slovensko) 4:43:48, 2. Marek Maciejewski (lengyel, Weltour) azonos idővel, 3. Martin Prazdnovsky (szlovák, Sparebanken) a. i.
Az összett élmezőnye: 1. Martin Prazdnovsky 4:47:35.85, 2. Maros Kovác (Dukla Trencín) 7.77 másodperc hátrány, 3. Remák Zoltán (szlovákiai, P-Nívó) 8.32 mp h.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
33 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
34 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
36 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája