Rekordlétszám még esőben is

JÁVOR PÉTERJÁVOR PÉTER
2006.07.03. 00:42
Címkék
Egy évvel ezelőtt 93 csapat lépett pályára a békéscsabai streetballfesztiválon. Akkor remek időjárás fogadta a résztvevőket, most viszont egész éjjel zuhogott az eső, a vasárnapi 9 órás kezdéskor is esett még. Ennek ellenére rekordlétszám, 96 csapat nevezett az idei viadalra, köztük szerb és román együttesek is. Békéscsaba főterén, a városháza előtt felállított palánkok alatt így egész nap pattogott a labda. „A hét közepéig csupán hatvan csapat jelezte részvételi szándékát, de nem voltunk kétségbe esve, tudtuk, hogy az idén is megközelítjük a száz együttest – mondta Vida András főszervező. – Tavaly is így volt, aztán még vasárnap reggel is akadt jelentkező.”Békéscsaba két alpolgármestere, Velkey Gábor és Baji Lajos is pályára lépett, ők – elmondásuk szerint – minden sportágat szívesen kipróbálnak. Érthetően, hiszen jelentős sportmúlt áll mögöttük.Ami a különprogramokat illeti, a legnépszerűbb a büntetődobó-verseny volt, sőt a 2ball game, a zsákoló-, a hárompontosdobó és a 3shots-viadal, valamint a „luckydobás” is sok amatőr kosarast vonzott.S miközben szemerkélőre váltott az eső, Kucsera József, a versenysorozat főszervezője megjegyezte: „Úgy tűnik, az égiek az idén nem fogadnak a kegyeikbe bennünket. Ez a negyedik viadal a sorozatban, háromszor esett az eső. Fel is adunk egy hirdetés: ha valaki esős napokra vágyik, hívjon minket, rendezünk egy streetballversenyt, s biztos, hogy lesz csapadék.”
Legfrissebb hírek

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
6 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
15 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
57 perce

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
59 perce

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
1 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
1 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
1 órája

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
2 órája