Klasszisok Budapesten

B. B.B. B.
2006.07.07. 00:52
Címkék
Habár az augusztusban Magyarországra érkező Villarreal sajtóosztályán túl sok információval nem tudtak szolgálni a csapat magyarországi túrájáról, a tény azonban megerősítést nyert: a spanyol sztáralakulat augusztus 12-én Budapesten lép pályára a magyar válogatott ellen.
A Bajnokok Ligájában meglepetésre elődöntőig menetelő spanyol Villarreal vezetői tehát már eldöntötték, hogy augusztusban egy rövid látogatás és egy mérkőzés erejéig Magyarországra érkezik a csapat. A Villarrealnál kifejezetten örültek az MLSZ meghívásának, hiszen a Fernando Roig Alfonso elnök által irányított klubnál azzal is tisztában vannak, hogy egy évvel ezelőtt nem kisebb klub járt egy hasonló mérkőzésen Magyarországon, mint a Real Madrid. A spanyol egyesület sajtóosztályának vezetője, Marián Solsona a túrával kapcsolatban megerősítette, hogy a csapat augusztus 12-én Budapesten lép pályára, valamint hogy Manuel Pellegrini együttese a tervek szerint a legerősebb játékoskeretével érkezik hazánkba.„A részletes programot egyelőre még nem lehet tudni, minden bizonnyal csupán egy nappal a mérkőzés előtt utazunk Magyarországra – mondta Marián Solsona. – Az utazó keret összetételéről Manuel Pellegrini vezetőedző dönt majd, de minden valószínűség szerint a legjobb összetételében utazik a csapat Budapestre.”

Ha tehát minden jól megy, akkor a magyar szurkolók élőben láthatnak néhány olyan futballistát, akik a világbajnokságon is pályára léptek, többek között az argentin csapatban a vb-n is remek teljesítményt nyújtó Juan Román Riquelmét és Juan Pablo Sorínt, de Budapestre érkezhet a francia Robert Pires is, akit a spanyol csapat nemrégen szerződtetett az Arsenaltól.

A spanyolokkal ellentétben Bozsik Péter szövetségi kapitány együttese nem a legerősebb összeállításában lép majd pályára a nyár végi mérkőzésen, hiszen augusztus 12-e nem FIFA-nap, így a légiósok egy részét várhatóan nem engedi el klubja. A Villarreal elleni találkozó után négy nappal Bozsik Péter válogatottja Ausztria ellen játszik barátságos mérkőzést Grazban, ezt követően pedig szeptember 2-án a norvégok ellen már Eb-selejtezőn kell bizonyítania a nemzeti csapatnak.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája