Egy magyar Tour maradt

R. B. B.R. B. B.
2006.07.12. 00:57
Címkék
Megoldódott a hosszú ideje zajló vita az idei Magyar Körversennyel kapcsolatban. Ismeretes, hogy ebben az évben elvileg két versenyt bonyolítottak volna le, az egyiket az Eisenkrammer Károly képviselte Vuelta Kft. szervezte, a másikat a Magyar Kerékpársport Szakági Szövetséggel hároméves szerződést kötő Sutkó Mihály.Eisenkrammer Károly azonban július 11-én lemondta a verseny szervezését.
„A Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség az MKSZ elnökségének döntése és a Vuelta Kft. által szervezett verseny főszponzorának (a magyar kerékpársport egyik legjelentősebb támogatójának) közbenjárása ellenére sem változtatott álláspontján, hogy az UCI versenynaptárban 2.2-es kategóriával szereplő, a Vuelta Kft. által szervezett Tour de Hongrie mellett még egy, megtévesztésig hasonló nevű eseményt szerepeltessen a hazai versenynaptárban. Ebben a helyzetben a Vuelta Kft. szponzorai nem tartják lehetségesnek a Tour de Hongrie támogatását, ezért a mai nappal visszalépünk az idei verseny megszervezésétől” – részlet az Eisenkrammer Károly által kiadott közleményből.Ezzel a döntéssel jelenleg egyik hazai viadal sem szerepel a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) versenynaptárában, nem elképzelhetetlen persze, hogy a DCG Tour bekerül a naptárba, ehhez viszont magasabb szintű – de szerencsére teljesíthető – követelményeknek kell megfelelnie, egyrészt bejegyzési díjat, valamint napi díjat kell fizetni az UCI-nak, valamint a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség megszabja a szakaszokon kiosztandó pénzdíj nagyságát is. Jelentős probléma, hogy világranglista-pontokat csak az UCI-naptárban szereplő viadalokon lehet szerezni, ami rendkívül fontos a világbajnoki kvalifikáció szempontjából. Ha pedig nincs verseny, akkor nincs pontszerzés, ez pedig minden vitánál fontosabb és elkeserítőbb.
Legfrissebb hírek

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
9 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte a Szegedet

Vízilabda
17 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
27 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
28 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
36 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
46 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
2 órája