Újabb esély a fiatalok előtt

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2006.07.12. 00:57
Címkék
Versenyhelyzetben a budapesti Világkupa döntőjében, civilben az elvesztett finálét követő második napon, Kemény Dénes szövetségi kapitány vendégeként volt együtt a magyar férfiválogatott.
A kapitány már Pekingre is gondol
A kapitány már Pekingre is gondol
A kapitány már Pekingre is gondol
A kapitány már Pekingre is gondol
A kapitány már Pekingre is gondol
A kapitány már Pekingre is gondol

Azóta három hét telt el, a szakvezető pedig kihirdette a szeptember elsején Belgrádban kezdődő Eb-re hétfőtől készülő 18 tagú keretét. A Vk-második gárda mind a 13 játékosa élvezi a bizalmat, a többi öt pólós közül Hosnyánszky Norbert, Gór-Nagy Miklós és Varga Dénes a bő Vk-keretnek is tagja volt, nemúgy a kapus Baksa László, valamint Hárai Balázs.

„Az idényben fontosabbnak ítéltem a Világkupát az Európa-bajnokságnál, a mostani keret pedig jobban szolgálja Pekinget. Noha nem sikerült megnyernünk a Világkupát, az ezüstérmet is nagy örömmel fogadta a közönség, és a második hely nem is indokolja, hogy bárkinek a csapattagságát megkérdőjelezzem. Emlékszem, tíz-húsz éve az ezüstérem is az álom kategóriába tartozott. Miután a kontinensviadalon tizenöten kaphatnak lehetőséget, mondhatnám, hogy öten pályáznak két helyre, de pontosabb megfogalmazás, hogy tizennyolcan harcolnak tizenöt helyért. Vagyis legalább két fiatal beverekedheti magát a csapatba, jó példa lehet előttük Madaras Norbié. Ő három éve a kranji Európa-bajnokságon bizonyíthatott, az-után tagja lett a világbajnok, majd az olimpiai aranyérmes csapatnak” – kommentált Kemény Dénes.

Az Eb-re készülő keret
Kapusok:
Baksa László, Jászberényi Gábor, Szécsi Zoltán.
Mezőnyjátékosok: Biros Péter, Fodor Rajmund, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kis Gábor, Kiss Csaba, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Steinmetz Ádám, Szívós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
1 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
1 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
2 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik