Bűnös a Reggina is

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2006.07.21. 00:28
Címkék
Egy nap nyomozás után kiderült, hogy melyik az az olasz A-ligás egyesület, amelyik csatlakozhat a bunda miatt megvádolt (és első fokon elítélt) Juventus, Fiorentina, Lazio, Milan négyeshez: a Reggina, amelynek elnöke, Lillo Foti állítólag túlságosan szoros kapcsolatot ápolt Luciano Moggival, a Juventus bukott általános igazgatójával.

A Reggio Calabria-i klubnak több mint féltucat bajnokija „gyanús” a 2004–2005-ös idényből, és nagyon valószínű, hogy Foti elnök maga is a vádlottak padjára kerül az úgynevezett második bundaperben, amelynek a kezdete azonban egyelőre teljesen bizonytalan, hiszen Francesco Saverio Borrelli, a szövetség nyomozóirodájának irányítója még vizsgálódik az ügyben. (Borrelli célkeresztjében a Reggina mellett az Arezzo, az Empoli, a Lecce, a Messina és a Siena található, közülük kerülhet ki a másik gyanúsított klub.)

Mint ismeretes, a rengeteg folyamatban lévő nyomozás miatt csúszhat a bajnoki rajt, bár Guido Rossi, a szövetség élére kinevezett kormánybiztos szerint igyekeznek tartani az augusztus 26-27-i időpontot. (Massimiliano Cellino, a Cagliari elnöke szerint viszont esély sincs arra, hogy augusztus végén elinduljon a bajnokság, és erről a többi klubelnök is így vélekedik, aminek a 26-i ligaülésen adhatnak majd hangot.)

Rossi úr nyilatkozott a 2006-os bajnoki cím sorsáról is: „Nem döntöttük még el, hogy mi legyen a scudettóval. Időre van szükségünk az ennek a kérdésnek az eldöntésére életre hívott bizottságban.” (Az Inter és a Milan is magának követeli a 2005-ös és a 2006-os scudettót.) Eközben a szurkolók egyre élesebben hallatják a hangjukat: a Fiorentina-drukkerek pályaudvar-foglalása után csütörtökön a Milan rajongói „El a kezekkel a Milantól!” transzparensek alatt vonultak fel Milánó belvárosában, péntekre pedig a Lazio szurkolói terveznek ülősztrájkot a miniszterelnöki palota előtt.

Forró nyár elé nézünk…
Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Népsport
5 perce

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
34 perce

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
7 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
7 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
7 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
7 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik