Könnyed siker telt ház előtt

JÁVOR PÉTERJÁVOR PÉTER
2006.08.02. 01:52
Címkék
Kásás Tamás volt a legjobb
Kásás Tamás volt a legjobb
Kásás Tamás volt a legjobb
Kásás Tamás volt a legjobb
Kásás Tamás volt a legjobb
Kásás Tamás volt a legjobb

A magyar válogatott szép gesztussal kedveskedett a békéscsabaiaknak, ugyanis a mérkőzést megelőzően, délben az Árpád-fürdő bejáratánál egy emlékfát ültetett abból az alkalomból, hogy az olimpiai bajnok gárda először mutatkozott be a Viharsarok fővárosában. Óriási hangulat fogadta a lelátón a kedvenceket, a mintegy 1200 néző már csaknem egy órával a találkozó előtt hangos ovációval üdvözölte a csapatot.

Az első gól a magyarok nevéhez fűződött, Fodor Rajmund adta meg az alaphangot. A vendégek egy pillanatra sem jutottak előnyhöz, csak egyszer tudták megközelíteni a házigazdát (3–2). Kásásék az első két negyedben tetszetős gólokkal vétették észre magukat, sőt az első négy találatuk mind akcióból esett, miként a finisben is rendre ily módon találtak be. Jól váltottak védekezést, Kemény Dénes pedig kipróbálhatott néhány fiatalt is, akik nem okoztak csalódást. Az utolsó negyed első perceire hétgólos előnyre tett szert az olimpiai bajnok együttes, s bár a románok nem adták fel (igyekeztek ők is távoli lövésekkel kitűnni), a magyar kapus rendre a helyén volt. A szurkolókat az sem zavarta, hogy időközben befeketedett az ég a vihart ígérő felhőktől, nem tágítottak a helyükről. Az a pár csepp eső senkit nem zavart, különösen a vízben lévőket nem. A mérkőzés legjobbjának megválasztott Kásás Tamás pedig ajándékot vehetett át a lefújás után.

MAGYARORSZÁG - ROMÁNIA 14–7 (4–2, 4–1, 1–1, 5–3)
Békéscsaba, 1200 néző. V: Németh A., Simion (román)
MAGYARORSZÁG: SZÉCSI – Madaras 2, KÁSÁS 2, KISS G. 2, FODOR 1, BIROS 2, MOLNÁR T. Cs: Baksa (kapus), Varga Dániel, Hosnyánszky 1, Szívós 1, Kiss Cs. 1, Kis G. 1, Gór-Nagy 1. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
ROMÁNIA: Nenciu – Radu 1, Iosep 1, G. Georgescu 1, Matei, DINA 1, Kádár. Cs: Musat 1, Tuinea 1, Busila, DUNCA, R. Georgescu 1, Ghiban, Stoenescu. Szövetségi kapitány: Vlad Hagiu
Gól – emberelőnyből: 6/4, ill. 3/2

Mestermérleg

Kemény Dénes: – Kiválóan szolgálta a mérkőzés a felkészülésünket, amit külön köszönök a városnak, és hasonlóképpen köszönöm a szurkolók szeretetét. Amit a játékosoknak elmondtam a találkozó előtt, azt maximálisan betartották, sikerült jobban bevésni a fejekbe az edzéseken gyakoroltakat.

Vlad Hagiu: – Három hónapja nagyon kemény munkával készülünk az Európa-bajnokságra. Próbáltuk szorossá tenni a találkozót, de nem sikerült, mert egy kicsit még fáradt a csapat. Ugyanakkor nagyon örülünk a magyarok meghívásának, annak, hogy ilyen jó gárdával készülhetünk.
Legfrissebb hírek

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
1 órája

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
1 órája

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
1 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
1 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
1 órája

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
1 órája

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
1 órája

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatot tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2 órája