Lemásolt eredmény

JÁVOR PÉTERJÁVOR PÉTER
2006.08.03. 00:43
Címkék
A mérkőzés előtt a Békéscsaba utánpótláscsapata az aradiakat fogadta, és a hazai fiatalok 6–3-ra győztek. Jöhettek a nagyok, s Kásás Tamásék kedvéért ismét megteltek a békéscsabai uszoda lelátói. Eleinte úgy tűnt, ezúttal nem lesz olyan fölényes a hazai győzelem, mint egy nappal korábban, hiszen a vendégek szerezték az első gólt, és bizony az első félidőben hosszú időn át szorossá tudták tenni az eredményt (6–5). A fordulás után azonban nagyobb sebességre kapcsolt a Biros Péter vezette olimpiai bajnok, és az egyre jobban fáradó románok ellen több látványos megoldást mutattak be Kemény Dénes tanítványai. Az átlövésgólokkal adósak maradtak a mieink, ugyanakkor svédcsavarból és húzásból rendre betaláltak Berttini Nenciu kapujába. Érdekes módon mindkét napon azonos eredmény született, és nem mellékesen mindkétszer magabiztosan, megérdemelten győzött a magyar válogatott.
Biros Péter öt gólt szerzett
Biros Péter öt gólt szerzett
Biros Péter öt gólt szerzett
Biros Péter öt gólt szerzett
Biros Péter öt gólt szerzett
Biros Péter öt gólt szerzett
Nemzetközi férfimérkőzés
MAGYARORSZÁG-ROMÁNIA 14–7
(4–1, 3–4, 2–1, 5–1)
Békéscsaba, 1200 néző. V.: Simion (román), Németh A.,
MAGYARORSZÁG: Szécsi – Madaras 1, KÁSÁS 2, Szívós, KISS G. 2, Kis G. 2, Gór-Nagy. Cs.: Jászberényi (kapus), Varga D. 1, Steinmetz Á., Kiss Cs. 1, Fodor, BIROS 5, Hosnyánszky.
Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
ROMÁNIA: Nenciu – Radu, IOSEP 2, G. Georgescu, MATEI 2, Kádár, Dina 1. Cs.: Musat, Busila, Dunca 1, R. Georgescu 1, Ghiban, Stoenescu.
Szövetségi kapitány: Vlad Hagiu
Gól – emberelőnyből: 4/1, ill. 7/2
Ötméteresek: 2/2, ill. 0/0
Kipontozódott: Fodor.

Mestermérleg
Kemény Dénes: – Néhány játékos dekoncentráltan szállt vízbe, emiatt most a játékunk halványabb volt, mint kedden. Bár ha csak a számokat nézzük, lemásoltuk az egy nappal korábbi eredményt, ám akkor jobb teljesítményt nyújtottunk
Vlad Hagiu: – Jól jött számunkra az Európa-bajnokság előtt ez a két gyakorló mérkőzés a remek magyar válogatott ellen. Örülök, hogy a második negyedben kissé szorosabbá tudtuk tenni az eredményt, de most sem férhetett kétség a hazaiak sikeréhez.

Legfrissebb hírek

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
11 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
52 perce

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
54 perce

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
1 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
1 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
1 órája

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
2 órája

Illja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
2 órája