Inter–Roma: ki a szuper?

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2006.08.26. 02:07
Címkék
Szombat este Milánóban – tehát nem semleges pályán – rendezik meg az olasz Szuperkupa-mérkőzést, amelyen a bajnok és kupagyőztes Internazionale a kupa döntőjében általa már legyőzött (a bajnokságban pedig másodikként végző) Romával találkozik.

Roberto Mancini mester az Internél csak az eltiltott Ivan Córdobára nem számíthat. Az új szerzemény, Zlatan Ibrahimovic ugyan kisebb húzódással bajlódik, ám ott van a keretben, akárcsak Hernán Crespo, Alvaro Recoba, Júlio Cruz és Adriano, no meg két új világbajnok: Marco Matterazzi és Fabio Grosso. Vb-aranyérmesek persze a másik oldalon is vannak: Francesco Totti, Daniele de Rossi, Simone Perrotta.

A fővárosiaknál kérdés, hogy játszik-e a chilei David Pizarro, aki néhány napja éppen az Intertől igazolt a Romához. Luciano Spalletti, a Roma mestere így nyilatkozott: „Ezen a meccsen nem fogok kísérletezni, a legjobbak játszanak majd, mert nyerni akarok. Nem érzem magunkat gyengébbnek az Internél, ráadásul csapatkapitányunk, Francesco Totti máris kirobbanó formában van.”

Az Inter eddig kétszer (1989, 2005) nyerte el a trófeát, a Roma egyszer (2001) diadalmaskodott.

Internazionale–Roma: Milánó, 20.45 (Tv: Rai Uno)
Legfrissebb hírek

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
16 perce

Diego Maradona „megőrült”, Brazília meg örült – vb-videók

Minden más foci
23 perce

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
38 perce

Van, aki jobban hasonlít Erling Haalandra, mint Erling Haaland – a testvére az

Foci vb 2026
50 perce

Schmidt Gábor: Van erő a sportágunkban

Kajak-kenu
51 perce

Ilyen üzenetre nem számíthatott Haaland...

Foci vb 2026
1 órája

A Liverpool FC megemlékezett Szoboszlai Dominik szerződtetéséről

Légiósok
1 órája

Hátsó füves-kiállítás Veszprémben: „Visszahozta a gyermekkoromat”

Hátsó füves
1 órája
Ezek is érdekelhetik