Thor Hushovd első sikere

R. B. B.R. B. B.
2006.09.01. 00:17
Címkék
A szerdai hegyi szakasz után és a pénteki előtt szusszanhattak egy kicsit a Spanyol körverseny résztvevői, csütörtökön sík etap várt a mezőnyre. A szerdai rajthoz képest hattal kevesebben tekertek, hárman feladták a versenyt a hegyekben, hárman pedig – köztük az ausztrál Robbie McEwen – képtelenek voltak az időlimiten belül beérni.
Thor Hushovdnak (jobbra) negyedik kísérletre már sikerült gyôznie
Thor Hushovdnak (jobbra) negyedik kísérletre már sikerült gyôznie
Thor Hushovdnak (jobbra) negyedik kísérletre már sikerült gyôznie
Thor Hushovdnak (jobbra) negyedik kísérletre már sikerült gyôznie
Thor Hushovdnak (jobbra) negyedik kísérletre már sikerült gyôznie
Thor Hushovdnak (jobbra) negyedik kísérletre már sikerült gyôznie

Az aranytrikós olasz Danilo Di Luca elmondta, nem tud harcolni a végső győzelemért, neki ugyanis a szeptemberi vb a legfontosabb. Így is vannak favoritok, és bár egy hegyi szakasz nem dönti el a viadalt, képet kaphattunk arról, kinek milyenek az esélyei.

A két nagy spanyol, Carlos Sastre és Alejandro Valverde minden bizonnyal nem akarta teljesen kihajtani magát, miközben az esélyesek közé sorolt kerekesek többsége (a címvédő orosz Gyenyisz Mencsov, a kazah Alekszandr Vinokurov, a spanyol Iban Mayo és Oscar Pereiro Sio) már most lemaradt. Ha nem támadnak fel, a spanyol José Angel Gomez Marchante lehet veszélyes Sastréékra, és meglepetést okozhat a szerdán jó formában tekerő kazah Andrej Kaszecskin és a szlovén Janez Brajkovic is.

Ami a csütörtöki szakaszt illeti, a szokásos eseményekről tudunk beszámolni: egy sikertelen szökésről – a francia Claude Mathieu-t 11 perc előnyről is befogták –, majd a sprintbefutóról. A hajrában a norvég Thor Hushovd három második hely után megszerezte idei első szakaszgyőzelmét a Vueltán, hajszállal megelőzve a német André Greipelt. Harmadikként a szintén német Erik Zabel érkezett, akinek az olasz Alessandro Petacchi vezette fel a hajrát – a térdsérüléséből felépülő klasszis így is negyedikként futott be. A mezőny első 34 kerekese öt másodperccel meglépett a többiektől, Bodrogi László – az összetettbeli éllovasokhoz hasonlóan – a második bolyban, az 50. helyen ért célba, összetettben a 118.

VUELTA A ESPANA
6. szakasz. Zamora–León (177 km): 1. Thor Hushovd (norvég, Crédit Agricole) 4:09:10, 2. Greipel (német, T-Mobile) azonos idővel, 3. Zabel (német, Milram) a. i., …50. Bodrogi László (magyar, Crédit Agricole) 5 másodperc hátrány, …54. Di Luca (olasz, Liquigas) a. i. Az összetett állása: 1. (aranysárga trikóban) Danilo Di Luca 22:47:11, 2. Brajkovic (szlovén, Discovery) 4 mp h., 3. Kaszecskin (kazah, Astana-Würth) 18 mp h., …118. Bodrogi László 28:15 perc hátrány. A gyorsasági pontversenyben: 1. Thor Hushovd 94 pont, 2. Zabel 61, 3. Ventoso (spanyol, Saunier-Duval) 59, …43. Bodrogi László 2. A hegyi pontversenyben: 1. Danilo Di Luca 30 pont, 2. Elias (spanyol, Relax-Gam) 26, 3. Joachim (luxemburgi, Discovery) 26. A csapatversenyben: 1. Discovery 68:08:07, 2. Astana-Würth 2:32 p h., 3. Saunier-Duval 2:39 p h.
Következik: 7. szakasz: León–Alto de El Morredero (Ponferrada) (154.2 km). Tv: Eurosport (16.00). Internet: www.lavuelta.com
Legfrissebb hírek

Szoboszlai a távolba néz, Schäfer úszósapkában – galéria

Magyar válogatott
8 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte a Szegedet

Vízilabda
16 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
26 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
27 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
35 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
45 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
2 órája