A brazilok négyet rúgtak a rejtélyes kuvaitiaknak

CS. P.CS. P.
2006.10.09. 01:07
Címkék
Miközben az öreg kontinensen mindenfelé Európa-bajnoki selejtezőket rendeztek, a szabadnapos csapatok és a többi földrész képviselői barátságos mérkőzéseket kötöttek le a hétvégére.
A kisebb válogatottak mellett pályára lépett Brazília és Németország is, előbbi Kuvait, utóbbi Grúzia csapata ellen.

A brazilok Dubaiban játszottak afféle hírverő meccset, és a 4–0-s győzelem után már csak az maradt a kérdés, hogy tulajdonképpen ki volt az ellenfelük. Ellentmondásos információk láttak ugyanis napvilágot, egyesek szerint Kuvait nemzeti válogatottja fogadta Ronaldinhóékat, mások az ország spontán összeállt vegyes csapatáról beszéltek. A Brazil Labdarúgó-szövetség azonban hivatalos válogatott mérkőzésnek tekintette a találkozót, így a statisztikusok számára megoldódott a rejtély. A négy gólt Rafael Sobis, Robinho, Daniel Carvalho és Kaká szerezte a húszezer szurkoló előtt megrendezett találkozón, vagyis a régi és az új sztárok is brillíroztak Dunga megújuló válogatottjában, amely a norvégok elleni döntetlen óta folyamatosan nyer.

A németek Rostockban fogadták Grúziát, és 2–0-ra diadalmaskodtak Bastian Schweinsteiger és Michael Ballack góljával. Lukas Podolskit a 48. percben egy durva belépő miatt kiállították, ám a szerdai, Szlovákia elleni pozsonyi Eb-selejtezőn ennek ellenére pályára léphet.
Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
43 perce

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
7 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
8 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
8 órája