Megint a Honvéd a favorit

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2006.10.21. 02:21
Címkék
A papírforma alapján ismét a hatszoros aranyérmes Domino-BHSE és a TEVA-VasasPlaket (ebben a sorrendben) a legesélyesebb a bajnoki aranyérem megszerzésére a férfi vízilabda OB I szombaton kezdődő évadjában, ám a Brendon-Fenstherm-ZF-Eger is beférkőzhet a fináléba. A Honvéd és a Vasas esélyeiről alább részletesen írunk, így két mondatot illik szólni az egriekről.

A Gerendás György és Tóth Kálmán irányította gárda „hadvezérrel” gazdagodott a nyár folyamán: a sydneyi aranyérmes, minden mezőnyposzton használható Märcz Tamás igazolt a Bitskey Aladár Uszodába. Erejüket csak növelheti, hogy a kapus Jászberényi Gábor, valamint Gór-Nagy Miklós és Kis Gábor egyaránt végigdolgozta a nyarat a válogatottal, mindhárman tagjai voltak a Belgrádban Eb-ezüstérmes csapatnak. Hátrány, hogy Gerendás György december 31-ig eltiltását tölti, fanatizmusa hiányozni fog a medence széléről.

Ami a többieket illeti, a Szeged immár jelentős távolságra került a nagy hármastól, a várhatóan az 5–8. helyért óriási harcot vívó FTC, PVSK, Szolnok és UTE köréhez tartozik. A csongrádiaknak várhatóan ezzel a négy alakulattal is meggyűlik a bajuk, idegenben biztosan. Az első forduló találkozói közül kettőt rendeznek meg szombaton, a többit jövő szerdán, illetve csütörtökön pótolják.

HÁROM ÉRV AZ ARANY MELLETT

Az 1. forduló műsora

Október 21.
11.30 Domino-BHSE–Legrand-Szentesi VK
16.00 FTC-Aprilia–OSC-Opus Via
Október 25.
18.00 Szolnoki Főisk. VSC–TEVA-VasasPlaket
18.30 Szeged-Beton VE–BVSC
19.30 UTE-Óbuda-Újlak–PVSK-Füszért
Október 26.
19.30 Brendon-Fenstherm-ZF-Eger–Neptun
Domino-BHSE
1. Nyolc olimpiai bajnok szeli a vizet a Kőér utcában, a Vasas fiatal játékosaiéhoz képest jóval több tapasztalat összpontosul a Honvédban.
2. A csapat szerkezete évekkel korábban kialakult, megbontása kimagasló teljesítményt követel az ellenfelektől. Nem kell az összeszoktatással bíbelődni.
3. Benedek Tibor mindenkinél karakteresebb vezéregyéniség. A tavaszi bajnoki döntő negyedik meccsén az utolsó pillanatban lőtte az győztes gólt, kiegyenltve a párharcot, az idei Magyar Kupa fináléjában öt találatig jutott, ugyancsak a Vasas ellen.

TEVA-VasasPlaket
1. Noha az átlagéletkor lényegében nem változott, egyértelműen erősödött a Vasas játékoskerete: Hosnyánszky Norbert, Kovács Róbert és Tóth Márton érkezett.
2. A válogatottban is helyet kapó pólósok, így Varga Dániel, Varga Dénes, Steinmetz Ádám, no meg a többi fiatal újra egyszezonnyi tapasztalattal gazdagodtak, tovább érlelődött a csapatjáték.
3. 1989 óta vár a Vasas a bajnoki diadalra, a nagy számok törvénye szerint előbb-utóbb megszakad a sorozat. Tavaly a háború megnyerésének küszöbén buktak el a piros-kékek.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
3 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
4 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
4 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
4 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
4 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
5 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
5 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
5 órája
Ezek is érdekelhetik