Hét éremmel emlékeztek

R. B. B.R. B. B.
2006.11.27. 23:45
Címkék
Bor Barna is igazolta tehetségét
Bor Barna is igazolta tehetségét
Bor Barna is igazolta tehetségét
Bor Barna is igazolta tehetségét
Bor Barna is igazolta tehetségét
Bor Barna is igazolta tehetségét
Óriási magyar sikert hozott a Moszkvában megrendezett U23-as Európa-bajnokság, amelyen tizennégy súlycsoportban tizenegy magyar dzsúdós lépett tatamira – minden második kategóriában érmet szerezve. Azaz: két arany- (Csernoviczki Éva és Bor Barna), két ezüst- (Mészáros Anett, Szabó Brigitta) és három bronzéremmel (Baczkó Bernadett, Perge Ilona, Burján László) tértek haza a magyarok az orosz fővárosból. A versenyen részt vevő negyvenegy ország közül húsz nemzet dzsúdósai szereztek érmet, az éremtáblázaton viszont kizárólag a rendező oroszok előzték meg a mieinket, ők három arany-, egy ezüst- és öt bronzéremnek örülhettek.

„Csak ámult és bámult a többi európai nemzet, hogy minden második eredményhirdetésnél magyar versenyző is állt a dobogón – mondta Moszkvából hazaérkezve Tóth László, a Magyar Judoszövetség elnöke. – Számukra meglepetés volt, mi viszont, ha nem is vártuk, de reméltük a nagy sikert, az ugyanis nem előzmény nélküli. Egyrészt eredményes volt a júniusi miskolci ifjúsági Európa-bajnokság, másrészt ezek az eredmények hat év tudatos munkájának köszönhetőek, amelyben sokat segítettek a tehetséggondozó programok.”

A Tóth László által is említett miskolci Eb-n szintén az éremtáblázat második helyén zártunk, ugyancsak az oroszok mögött. A mostani szereplés példa nélküli a magyar dzsúdó történetében, és a sikerek mellett örömteli még, hogy a versenyzők ezzel a hét éremmel emlékeztek a negyven éve, november 24-én repülőgép-balesetben életét vesztő magyar cselgáncsválogatottra. Ha pedig előre tekintünk, és a mostani érmesek mellé hozzávesszük Braun Ákost, Hadfi Dánielt, valamint Ungvári Miklóst, akkor bízhatunk a sikeres jövőben.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
32 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
32 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
34 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája