Két meccset zárt kapuk mögött játszik a Szolnok

R. B. B.R. B. B.
2006.11.27. 23:45
Címkék
Szombaton szakadt félbe a férfi OB I. 6 fordulójának egyik mérkőzése, a Szolnok–PVSK találkozó, mert a szurkolók Cseh Sándor (bevallottan téves) kiállítása után megütötték Székely Zoltán játékvezetőt, aki a csarnokban és azon kívül történő dulakodás után lefújta a találkozót.

Az MVLSZ versenybírói bizottsága hétfőn már tárgyalta is az ügyet, meghozva az elsőfokú hátározatot. A testület a meghallgatások alapján megállapította, hogy a mérkőzés félbeszakadásáért egyértelműen megállapítható a Szolnoki Főiskola VSC, mint rendező felelőssége, ezért a határozat első pontja szerint a mérkőzés eredményét a pályán elért 2–5-ös gólaránnyal a Pécs javára igazolja. Emellett a Szolnoki Főiskola VSC csapatát a Versenyszabályzat 2. mellékletének 3.3 pontja alapján ötszázezer forint pénzbüntetésre kötelezi, amelyet a negyedik pont alapján megtoldottak még negyvenezer forinttal, rendezési hiányosságok („súlyos, vérző sérülés ellátásának szándékos késleltetése”) miatt. A pénzbüntetés mellett a szolnokiak a következő két hazai mérkőzésüket zárt kapuk mögött kénytelenek lejátszani, ez a január 24-i 12., és a április 7-i 14. forduló.

Az ötödik pont szerint a brutalitásért kiállított szolnoki Cseh Sándort a fegyelmi bizottság elé rendelik vétkességének vizsgálatára, míg az utolsó passzus alapján Székely Zoltán játékvezető működését a vb az ügy végleges lezárásáig felfüggesztette.

Az érintett feleknek a határozat kézhezvételétől számítva három napjuk van a fellebbezésre az MVLSZ fellebbviteli bizottságánál. Az ügynek gyaníthatóan lesz még folytatása.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
3 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
17 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
39 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
41 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
49 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
1 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája