Portugál borral koccintottak

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2006.11.27. 23:45
Címkék
Hetvenhatezer forintos portugál bort szürcsölgetve kedélyesen cserélt véleményt egymással az angol bajnokság vasárnapi Manchester United–Chelsea (1–1) szuperrangadója után Sir Alex Ferguson és José Mourinho. A skót és a portugál menedzser abban egyetértett: a manchesteriek nagy lehetőséget szalasztottak el.
Erjesztett borral kínálta a Chelsea edzőjét, José Mourinhót a Manchester United szakvezetője, Sir Alex Ferguson, s bár arról nincs hír, hogy milyen típusú nedű volt a szóban forgó palackban, de elképzelhető, hogy a skót menedzsernek savanyú volt a szőlő az 1–1-es döntetlennel véget érő összecsapás után. Mert hiába maradt meg a hárompontos különbség az éllovas MU és az eleddig üldöző szerepre kényszerített címvédő, a Chelsea között, egy esetleges manchesteri siker megduplázhatta volna a „vörös ördögök” előnyét, és a gárda lélektanilag mindenképpen a vetélytárs fölé kerekedhetett volna. A két szakember a sajtóban is „egy követ fújt”, mert mindketten a játék színvonalát és iramát dicsérték, de José Mourinho meghazudtolta volna önmagát, ha kicsit nem csipkedi meg az ellenfelet – finom portugál bor ide vagy oda...

„Számunkra sokkal kedvezőbb ez az eredmény, mint a Manchesternek. Nagyon nagy lehetőséget szalasztottak el, a hat pont már jelentős előny lehetett volna. S hogy mit mondtam a fiúknak az öltözőben? Semmi különöset, csak felhívtam a figyelmüket, hogy ne féljenek a vereségtől, inkább vállaljanak kockázatot a jobb eredmény érdekében” – fogalmazott a portugál edző.

Friss téma a Manchester Unitednél, hogy ki rúgja a következő büntetőt, ha arra kerül a sor. A kérdés azután vetődött fel, hogy a múlt heti, Celtic ellen 1–0-ra elveszített Bajnokok Ligája-találkozó hajrájában Louis Saha kihagyta a tizenegyest. A rossz ítélet-végrehajtás után azonnal akadt egy jelentkező, mégpedig a portugál Cristiano Ronaldo, de erről Sir Alexnek kell döntenie, legalábbis ezt hihettük addig, amíg a skót állást nem foglalt: „Megmondtam a játékosoknak, döntsék el egymás között, hogy ki rúgja a tizenegyest. Én ebbe nem szólok bele, mindkét futballistámban megbízom.”
Legfrissebb hírek

Borsos Benedek nyerte a ruandai ultrakerékpáros versenyt

Kerékpár
3 perce

Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban

Úszás
9 perce

Először rendeznek Párizsban NFL-alapszakaszmeccset

Amerikai sportok
28 perce

NS-képeslap: megújult a szigethalmi pálya és az öltöző is

Labdarúgó NB II
31 perce

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
32 perce

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
45 perce

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
56 perce

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik