Godova Gábor nekilátott

Sz. G.Sz. G.
2006.12.01. 01:00
Címkék
Az új női szövetségi kapitány, Godova Gábor megtartotta első edzését a Hajós uszoda sátortetejű medencéjében.
A kapitány mindent elmagyarázott
A kapitány mindent elmagyarázott
A kapitány mindent elmagyarázott
A kapitány mindent elmagyarázott
A kapitány mindent elmagyarázott
A kapitány mindent elmagyarázott

Akadtak hiányzók, de Horváth Patrícia, a csapat első számú kapusa ott volt, sőt már várta a tréninget:
„Nagy reményekkel kezdjük el a felkészülést – mondta Horváth Patrícia. – A rosszul sikerült nyár után mindenkinek el kellett gondolkodnia azon, hogy miben hibázott, és hogy mit tehet a csapatért, a sikeresebb jövőért. A cél nem lehet más, mint újra bizonyítani, hogy a világ első négy együttese közt a helyünk. Hogy ez sikerüljön, ahhoz biztosan megkapunk minden segítséget az új szakmai stábtól.”

Horváth szeptemberben még fizikai és szellemi fáradtsággal küzdött, örült, hogy a klubjában dolgozhat, de most megint boldog, hogy a válogatott edzésén is részt vehet. Godova Gábor elmondta, amolyan rávezető, technikai jellegű tréninget tartott, amelyen a keret háromnegyede vett részt. December 14-én és 15-én ismét összetartás lesz, de komplett kerettel csak a december 27. és 30. között esedékes edzőtáborban dolgozhat együtt a szakvezető.
Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
12 perce

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
19 perce

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
28 perce

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
34 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
42 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
52 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
53 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
1 órája