Palander végre túl a sérülésen

O. Z.O. Z.
Vágólapra másolva!
2006.12.18. 01:21
Címkék
Val Gardenából egy völggyel odébb, Alta Badiába költözött át az alpesi sí Világkupa mezőnye, hogy a két gyorsasági szám után két technikai futammal fejezze be a négynapos dél-tiroli kiruccanást.
A vasárnapi óriás-műlesiklást a finnek szlalomspecialistája, Kalle Palander nyerte meg. Ezzel az északi a kilencedik nemzet, amely győztest ünnepelhet a férfiak között az idei szezonban. Hogy mennyire szélesedik a paletta, jól jelzi, hogy ennyi ország egy idényen belül legutóbb 2003-ban adott nyertest. Ebben a szezonban alig több több mint egy hónap is elég volt e szám eléréséhez, ami ráadásul tovább emelkedhet, hiszen Svájc és Franciaország eddig nem örülhetett.A Gran Risa-pályán a délelőtti első futamban a folyamatosan romló látási viszonyok miatt azok voltak szerencsések, akik az elsők között rajtoltak. Palander három tizedmásodperces előnyt szerzett a svájci Davide Simoncellivel szemben.Érdekesség, hogy az első futamban a pályát a finn edzője tűzte ki, míg a második körre Bode Miller trénere jelölte ki a kapukat – meg is lett az eredménye. Az amerikai, aki hetedik volt az első sorozatban, szenzációs másodikat futott, bizonyítva, hogy egymás után kétszer is jól le tud jönni – erre eddig az évadban nem volt példa. Miller a második helyig jött előre, pedig nem ő volt a leggyorsabb délután, hanem a kanadai John Kucera, aki szenzációs az idén. A szezon előtt a legjobb helyezése egy 12. volt, ezzel szemben jelenleg ötödik az összetett Világkupában, egy győzelem (Lake Louise) és egy harmadik hely (Val Gardena) után ezúttal ötödik lett úgy, hogy az első futam után csak a 14. helyen állt. Palander jóval eredményesebb a kanadainál, a vasárnapi volt a 13. győzelme a Vk-ban, és a harmadik óriás-műlesiklásban. Teljesítménye azért is figyelemre méltó, mert az előző idény záró versenyén térdszalagszakadást szenvedett, és a nyáron műtött térde miatt majdnem két hónap kiesett a felkészüléséből. Miller a második helyével ötvenedik dobogós helyezését ünnepelheti – igaz, csak visszafogottan, hiszen az amerikai csapat vezetői betiltották az italozást a sportolóknak, elsősorban Miller miatt.VILÁGKUPA-VERSENY, ALTA BADIA
Férfiak. Óriás-műlesiklás:
Férfiak. Óriás-műlesiklás:
1. Kalle Palander (finn) 2:28.82, 2. Miller (amerikai) 2:29.33, 3. Defago (svájci) 2:29.41. A Vk-élmezőnye: 1. Aksel Lund Svindal (norvég) 386 pont, 2. Cuche (svájci) 363, 3. Miller 340
Legfrissebb hírek

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
35 perce

A Birodalom visszavág – Cselőtei Márk publicisztikája

Amerikai sportok
40 perce

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
44 perce

Csak hazai sikerek születtek a férfi kosár Euroligában, kikapott a Zalgiris és az Olympiakosz is

Kosárlabda
49 perce

A magyar sport, mint brand

Egyéb egyéni
52 perce

Bölöni, az erdélyi legenda: újabb nagy sikerű bemutató

Magyar válogatott
53 perce

Európai kézilabdaligák: hat magyar védés Melsungenben, Sipos hosszabbított a klubbal

Kézilabda
1 órája

Humphries és Price jutott elsőként elődöntőbe a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik