Mellékessé vált az olasz rekord

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2006.12.23. 00:20
Címkék
Szombat délután rendezik a Serie A idei utolsó, 18. fordulóját, amely egyben az őszi idény utolsó előtti játéknapja is lesz. A párosításból kiemelkedik a listavezető Internazionale találkozója az Atalantával, hiszen ha a milánói csapat nyer, beállítja a Roma tavalyi rekordját.
Roberto Mancini sorozatban tízszer láthatta gyôzelmet ünneplô csapatát
Roberto Mancini sorozatban tízszer láthatta gyôzelmet ünneplô csapatát
Roberto Mancini sorozatban tízszer láthatta gyôzelmet ünneplô csapatát
Roberto Mancini sorozatban tízszer láthatta gyôzelmet ünneplô csapatát
Roberto Mancini sorozatban tízszer láthatta gyôzelmet ünneplô csapatát
Roberto Mancini sorozatban tízszer láthatta gyôzelmet ünneplô csapatát

„Nehéz mérkőzésre számítok, mert eltiltás miatt nem léphet pályára Zlatan Ibrahimovic és Marco Materazzi, és mert az ellenfelünk nagyszerű futballt mutatott be az ősszel – kezdte péntek délutáni sajtótájékoztatóját Roberto Mancini, az Inter vezetőedzője. – Eddig egyetlen meccsünket sem tudtuk simán megnyerni, mindegyikben voltak buktatók, még akkor is, ha a találkozóink többségén győztünk. Az Atalanta remekül védekezik és kiválóan kontrázik, ezt nemcsak Palermóban, hanem Rómában a Roma ellen is bebizonyította. Azt kértem a játékosaimtól, hogy a karácsonyi ünnepek előtti utolsó találkozóra is kapják össze magukat, hogy győzelemmel tudjunk elbúcsúzni erre az évre a szurkolóinktól.”

Mancini a kezdőcsapatról nem nyilatkozott, de az általa említett két eltiltotton kívül nem számíthat Fabio Grossóra, Julio Cruzra, Walter Samuelre, Olivier Dacourt-ra és Ivan Cordobára sem, így bátran kijelenthetjük, hogy tartalékos csapatot küld pályára a San Siróban. Ám annyira nem tartalékosat, hogy minden ász beférjen: Luís Figo, Santiago Solari vagy Adriano vélhetően csak a kispadon kap helyet. Közülük a brazil csatár a naptári év nagy csalódása, hiszen március 11. óta nem szerzett gólt a bajnokságban (!), ami egy ilyen szintű klasszistól teljességgel elfogadhatatlan.

„A csapattársak minden erejükkel segítik Adrianót az edzésen és a meccsen is, érezhetően megpróbálnak gólt rúgatni vele, úgyhogy előbb-utóbb megszakad a rossz sorozata” – mondta Roberto Mancini, aki hozzátette, hogy a másik széria, az Inter immár 10 meccsen át tartó győzelmi sorozata egyáltalán nem érdekli. A statisztikusokat viszont annál inkább foglalkoztatja, hogy vajon a kék-feketék be tudják-e állítani a Roma tavaly felállított olasz rekordját: a „farkasok” tizenegy meccset nyertek szériában – a Serie A-ban.

Végül ne feledkezzünk meg az Inter ellenfeléről, az Atalantáról sem. Ha Christian Vieri, a bergamóiak játékosa egészséges lenne, akkor most az egész olasz sajtó a Vieri–Inter csatáról zengene, a térdműtétjéből lábadozó Bobo azonban csupán a lelátóról követheti a csatát. Egykori interesként legfeljebb Nicola Ventolát, az Atalanta (csere)csatárát említhetjük, aki 1998 és 2003 között 37 bajnoki mérkőzésen 10 gólt szerzett a milánói kék-feketék színeiben. Ő most alighanem egyetlen pici találattal is roppant elégedett lenne…
A Serie A leghosszabb győzelmi sorozatai
meccsszámcsapatbajnokságedző
11Roma2005–06Luciano Spalletti
10Inter2006–07Roberto Mancini
10Juventus2004–05 és 2005–06Fabio Capello
10Bologna1963–64Fulvio Bernardini
10Milan1950–51Czeizler Lajos
10Juventus1931–32Carlo Carcano

Szavazás

Melyik csapat nyeri a bajnokságot?

---- F ---- &
Legfrissebb hírek

Majoross Gergely: A válogatott értékei legyenek állandók

Jégkorong
16 perce

Téli olimpia: nem indul a norvégok legjobb lesiklója

Téli sportok
27 perce

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
34 perce

Redzic Damir Salzburgban folytatja – hivatalos

Légiósok
35 perce

Női vízilabda Eb: Görögország–Magyarország elődöntő

Vízilabda
41 perce

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
45 perce

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
58 perce

Birkózás: 27 magyar lép szőnyegre a zágrábi rangsorolóversenyen

Birkózás
1 órája
Ezek is érdekelhetik