„Már elég volt Ázsiából”

POLGÁR LÁSZLÓPOLGÁR LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2007.01.23. 00:31
Címkék
A huszonkilencszeres válogatott csatár, Kenesei Krisztián sikeres időszakot tudhat maga mögött: a kínai Kuoan csapatával harmadik helyet szerzett. A majd kétéves légióskodás tehát emlékezetes marad – azonban a támadó mostantól szeretne inkább Európában futballozni.
Kenesei Krisztián Kína után ismét európai pályákon bizonyítana
Kenesei Krisztián Kína után ismét európai pályákon bizonyítana
Németh Ferenc
Kenesei Krisztián Kína után ismét európai pályákon bizonyítana
Kenesei Krisztián Kína után ismét európai pályákon bizonyítana
Kenesei Krisztián Kína után ismét európai pályákon bizonyítana
Németh Ferenc
Kenesei Krisztián Kína után ismét európai pályákon bizonyítana

Nem csalódtak azok, akik arra számítottak, hogy a Nagykanizsán rendezett terembajnokság, a Kanizsa-kupa Kenesei Krisztián teljesítménye miatt lesz igazán emlékezetes. A Kínából a közelmúltban hazatérő támadó csupán vasárnap lépett pályára, ritkaságszámba menő találataival mégis méltán vívta ki a közönség elismerését. A csatár góljai és megmozdulásai végül győzelmet jelentettek együttese, az S+S számára, azonban biztos, hogy megoldásainak a kínai közönség a jövőben nem tapsolhat már…

– Igaz a hír, hogy Kínából végképp elege lett?
– Ha röviden akarok válaszolni, azt mondom: már elég volt Ázsiából – mondta Kenesei Krisztián. – Persze nem tagadom, hogy szép volt, jó volt a Kínában eltöltött két és fél esztendő, csakhogy harmincévesen szívesen lennék inkább otthon.

– Mit jelent az otthon? A magyar élvonalat?
– Gyakorlatilag azt, hogy szeretnék Európában futballozni, viszont nem elsősorban Magyarországon folytatnám. Érzek még erőt magamban ahhoz, hogy valamelyik nyugat-európai bajnokságban bizonyítsak, és azt hiszem, van is esélyem az átigazolási időszak végéig csapatot találni.

– Ha már az átigazolási időszakot említette: akadnak országok, ahol egészen márciusig van lehetősége csapatot váltani...
– Értem a célzást, de nem kívánok ismételten távoli országba, mondjuk Dél-Koreába szerződni, sőt az orosz bajnokság sem vonz, holott a hírek szerint arrafelé is találnának csapatot nekem.

– Nagykanizsán, a teremtornán zöld-fehér mezben futballozott, és korábbi klubjának, az ETO-nak is ez a színe.
– Nem tagadom, vannak Magyarországról is ajánlataim, de a győri együttestől nem kerestek meg.

– A családja miatt szeretne elsősorban Nyugat-Európában vagy esetleg Magyarországon futballozni?
– Ha úgy döntök, hogy két-három bajnoki szezon erejéig még maradok Kínában, a családom támogatott volna ebben az elhatározásomban, de úgy éreztem, mindenképpen vissza kell jönnöm Európába.

– A kanizsai teremtornán kiemelkedően teljesített, úgyhogy kínálja magát a kérdés: a tavasszal nagypályán is jönnek a Kenesei Krisztián-gólok?
– Profi játékos nem gondolkodhat másként, csakis úgy, hogy minél eredményesebb legyen. Úgyhogy vessen bármerre is a sors, nem is hajthatok másért, mint azért, hogy gólokkal segítsem a csapatomat.
Legfrissebb hírek

Kiss Norbert: két dobogó!

Egyéb autó-motor
10 perce

Bajcajev Valgyiszlav világbajnoki ötödik Zágrábban

Birkózás
13 perce

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
26 perce

Superliga: FK Csíkszereda–FCSB

Minden más foci
36 perce

Magyar Kupa-sorsolás: a Ferencváros a Békéscsabát fogadja a 16 közé jutásért

Labdarúgó NB I
51 perce

Örömtekerés helyett: demonstráció és törölt zárószakasz a Vuelta utolsó napján

Kerékpár
58 perce

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
1 órája

Hátrányba került, mégis veretlen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik