Elmarad a visszavágó

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2007.01.30. 01:48
Címkék
Létezik egy szabály, amely szerint minden 2700-as értékszám feletti játékos vagy volt világbajnok kihívhatja a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) aktuális uralkodóját, „csupán” gondoskodnia kell kétmillió dollárról.
Ezt szerette volna kihasználni Veszelin Topalov és menedzsere, Szilvio Danailov. A bolgárok néhány napja bemutatták a megfelelő bankgaranciát, tehát elvileg minden akadály elhárult az orosz Vlagyimir Kramnyik elleni újabb világbajnoki döntő elől.Csakhogy a FIDE korábban arról is határozott, hogy a találkozónak minimum hat hónappal meg kell előznie azt a nyolc résztvevős világbajnoki tornát, amelyet a tervek szerint az ősszel rendeznek Mexikóvárosban.Ebben az esetben a bűvös dátum február 11., ekkor kell(ene) megkezdeni a finálét. A FIDE vasárnapi sajtóközleményében azzal utasította vissza Topalovék kihívását, hogy a hátralevő két hét túl kevés lenne a megfelelő felkészüléshez, ezért nem lehet létrehozni a nagy csatát. A szövetség azonban nem zárta ki teljesen a találkozó létrejöttének lehetőségét: „Ha a játékosok kölcsönösen megállapodnak egymással az időpontról és a feltételekről, a FIDE segít az összecsapás megrendezésében.”Más kérdés, hogy Kramnyik aligha megy bele bármilyen megállapodásba.
Legfrissebb hírek

NL: gyors gólváltás, majd döntetlen Kaunasban

Minden más foci
20 perce

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
1 órája

Torna ob: Mészáros, Tomcsányi és Mayer is duplázott vasárnap a mesterfokú bajnokságon

Torna
1 órája

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
2 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
2 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
3 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
3 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
3 órája