Földi Imre a jelölt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.01.31. 00:53
Címkék
Kedden eldőlt, hogy Elbert Gábor sportszakállamtitkár kezdeményezésére Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter a súlyemelő Földi Imre nevét terjeszti majd a kormány elé, amely határozattal dönt a Nemzet Sportolója-cím odaadományozásáról.
A 12 tagú társaságban Puskás Ferenc halálával üresedett meg egy hely. A nemzet sportolói Elbert Gáborral közösen áttekintették azt a listát, amely a hét, még versenyben maradt jelölt – Földi, Grosics Gyula (labdarúgás), Markovits Kálmán (vízilabda), Monspart Sarolta (tájékozódási futás), Pap Jenőné Méray Kornélia (evezés), Sági Györgyné Rejtő Ildikó (vívás), Schmitt Pál (vívás) – nevét tartalmazta. A sporttörvény értelmében a kormány a Nemzet Sportolója-címet és az ezzel járó havi nettó 500 ezer forintos életjáradékot a magyar sport tizenkét, 60 évnél idősebb, kimagasló eredmény(eke)t elérő sportolójának adományozhatja. Földi Imre, a magyar súlyemelés első olimpiai bajnoka nemcsak a honi, hanem az egyetemes súlyemelés egyik legnagyobb alakja is, aki – sportágában páratlan módon – öt olimpián képviselte Magyarországot. Rómában kezdte és Montrealban fejezte be ötkarikás szereplését. Tokióban csak két és fél kilóval, Mexikóban pedig szoros eredménnyel, alig harmincdekás súlykülönbséggel szorult a második helyre a légsúlyúak között. Hallatlan szorgalmának és kitartásának eredményeként Münchenben vált valóra nagy álma: a magyar súlyemelősport első olimpiai bajnokságát nyerte, méghozzá világcsúccsal az 56 kilogrammban. Emellett hatszoros világ-, tízszeres Európa-bajnok, tizennégyszeres magyar bajnok, 24 világrekord fűződik a nevéhez, ötször volt Magyarországon az év súlyemelője.
Legfrissebb hírek

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
1 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
1 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
2 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
3 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
4 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
4 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
4 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik