Kórházból a mérkőzésre

Sz. G.Sz. G.
2007.02.03. 01:20
Címkék
A női LEN-kupa negyeddöntőjének L-csoportjában, Rómában a papírforma érvényesült a nyitó napon. Pedig a továbbjutásra esélyes Újpest-OSC-Cemelog kapusa, Menczinger Melinda a péntek délelőtti tréningen belelépett egy csatornába, miután betörött a lába alatt a műanyag fedő. Ennek következtében hatcentis vágott seb keletkezett a sípcsontján, így a délutánt a kórházban töltötte, a vezetőkkel együtt. Sebét ellátták, és bekötözött lábbal, stabil teljesítménnyel adta meg az alapot a Novgorod ellen aratott győzelemhez. Az ő hárításaival megtámogatva, valamint remek védőmunkával felőrölte az oroszok erejét az OSC, és a harmadik negyedben átgázolt riválisán. A Novgorod nem volt ismeretlen ellenfél, hiszen a decemberi selejtezőben is találkozott a két csapat, és akkor is magyar siker született. A budapestiek szombaton a Szentessel találkoznak. A papírforma azt diktálja, hogy nyernek, és eljátszhatnak a négyes döntőbe jutás gondolatával.

A másik mérkőzésen a Szentes végül csatasorba állíthatta az ukrán Anasztaszia Kotovát, aki vízumgondjai miatt úgy esett be péntek reggel az olasz fővárosba. A házigazdát azonban nem tudta jelentős erőbedobásra késztetni, gyakorlatilag már az első két negyedben elvesztette a találkozót. Adódó lehetőségeit kihagyta, ráadásul sok kontrafaultot ítéltek ellene. A második félidőben két előnygóllal és lefordulásokkal partiban tudott lenni, de több sikerélmény nem jutott neki.

L-csoport
ÚJPEST-OSC-CEMELOG - NOVGOROD (orosz) 13–8
(3–2, 3–2, 5–1, 2–3)
Róma, 300 néző. V: Sungu (török), Tomic (horvát)
ÚJPEST-OSC: MENCZINGER M. – Keszthelyi 1, PRIMÁSZ 5, TIBA 2, ZANTLEITNER 1, IPACS 4, Menczinger K. Cs: Kisteleki O., Porvay, Bede. Edző: Becsey Péter
NOVGOROD: Kovtunovszkaja – Lvova 1, Buravkova 1, Tavakina, Csurkina, Ivanova 2, K. Melnyik 1. Cs: Geraszimova, Sztapanova 1, Alekszandrova 2, Sz. Melnyik, Geraszimenko, Antonova. Edző: Sztanyiszlav Pivovarov
Gól – emberelőnyből: 8/4, ill. 8/3
Ötméteresből: 2/2, ill. –

Mestermérleg
Becsey Péter: – Igen kemény orosz pólóval, szoros emberfogással találtuk magunkat szembe. Taktikus, türelmes játékkal, a saját sémáinkhoz ragaszkodva a harmadik negyedben végleg bedaráltuk a Novgorodot, amely a budapesti selejtezőhöz képest láthatóan jól felkészült ellenünk.



L-csoport
ASD Roma (olasz) - Hungerit-TopCop-Szentesi VK
17–8
(5–2, 3–0, 5–3, 4–3)
Róma, 500 néző. V: Brguljan (montenegrói), Smit (holland)
ROMA: Sabatini – RADICCHI 3, Starace, GIL 6, Valkai E. 1, Araujo 2, LVOVA 2. Cs: Brini 1, Tenchini 1, Giovannangeli, Fabbri 1, Pedrassini. Edző: Fabio Conti
SZENTES: Döme – BÓDI 3, GYŐRI 3, Szremkó K. 1, Kotova, Tóth I A. 1, Molnár A. Cs: Brezovai (kapus), Szabó X., Hevesi, Dalmády Sz., Hegedűs, Pengő B. Edző: Kocsis István
Gól – emberelőnyből: 9/4, ill. 8/2
Ötméteresből: –, ill. 4/2

Mestermérleg
Kocsis István: – Sajnos az első negyedben kimaradtak a lehetőségeink, elhúzott az ellenfél, s egyben meg is nyugodhatott. A meccs utolsó szakaszában volt egy kis fellángolásunk, de csak megfékezni tudtuk a Romát.
Legfrissebb hírek

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
2 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
12 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
1 órája

Pátkai Máté: Némileg váratlan, hogy az utólag behívott játékosok lettek az első cserék

Magyar válogatott
1 órája

Egy félidő után Magyarország hátrányban Ukrajnával szemben a Puskás Arénában

Magyar válogatott
1 órája

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
2 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
2 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
2 órája