Kikapott a ligaelső

B. M.B. M.
2007.02.08. 01:52
Címkék
Miután a Pittsburgh Penguins legutóbbi tíz mérkőzéséből nyolcat megnyert (két vereségét is mindössze hosszabbításban szenvedte el), a Pingvinek már úgy érezték, a ligaelső Nashville-t is megszorongathatják. Kedd este kiderült, igazuk van.
A 37 győzelem mellett csupán 15 vereséggel álló Nashville ugyan megszerezte a vezetést a Mellon Arenában, a második és a harmadik harmadban azonban két-két alkalommal betalált a Penguins, miközben a kapuban Marc-Andre Fleury mindent megfogott.„Igazi kihívás volt a listavezető ellen játszani, most legalább tudjuk, hol tartunk. Ez a győzelem nagy önbizalmat ad” – mondta a 25 lövést hárító Marc-Andre Fleury, akinek csapata a Keleti főcsoport hatodik helyén áll.Nyert viszont végre a keleti első Buffalo: a Sabres 4–3-ra győzött büntetőlövésekkel az Atlanta Thrashers ellen. Így sincs azonban éppen jó sorozata: előző 12 fellépéséből csak ötször tudott nyerni. Talán ettől a sikertől magára talál a csapat.A nap leggólgazdagabb meccsét az Anaheim és a San José Sharks játszotta: a Ducks 7–4-re győzött, miután tíz perc alatt négy gólt szerzett a második harmadban.Karlis Skrastins, a Colorado Avalanche lett védője csapata Florida elleni meccsén beállította a bekkek között egyhuzamban lejátszott mérkőzések rekordját: 2000. február 21. óta 486 találkozón lépett pályára, s közben egyet sem mulasztott.
Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
44 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
1 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája