Aján Tamás ismét segít

Sz. G.Sz. G.
2007.02.09. 00:35
Címkék
Az athéni doppingügyeket követő hónapokban elmérgesedett a viszony a Magyar Súlyemelő-szövetség és a nemzetközi szervezet (IWF) elnöke, Aján Tamás között.
Aján Tamás eltávolodott a hazai súlyemelőélettől, s távol maradt annak ellenére, hogy 2005 októberétől új elnök (Fehér Tamás) és új főtitkár (Halász István) kezdte meg munkáját a szövetség élén. A két sportvezető fokozatosan rendezte a kapcsolatokat a különféle szervezetekkel, példamutató doppingellenes stratégiát hirdetett. Most mérföldkőhöz érkeztek. Két évig hiába próbáltak szorosabb kapcsolatot kialakítani Aján Tamással, az IWF elnöke udvariasan kitért előlük. Mára változott a helyzet. Aján Tamás elfogadta Fehér Tamás meghívását, a két sportdiplomata leült egy asztalhoz. Noha a hazai szervezet vezetői csak azt szeretnék, hogy az IWF első embere térjen vissza honfitársai közé, Aján Tamás ismét felajánlotta segítségét a sportágnak. Eszerint felszerelést, súlyemelőcipőket kapnak a nehéz helyzetben lévő magyar klubok. Fehér Tamás mindig jó viszonyt ápolt Aján Tamással, aki nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a fiatal szakember a világ több táján (Dél- és Közép-Amerika, Norvégia) dolgozhasson, mi több, a nemzetközi kapcsolatok élénkülését jelzi, hogy az Egyesült Államokból és Skóciából magyar szakembert kérnek fel a tiszta felkészülés módszereinek ismertetésére.
Legfrissebb hírek

Pátkai Máté: Némileg váratlan, hogy az utólag behívott játékosok lettek az első cserék

Magyar válogatott
1 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
8 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
1 órája

Egy félidő után Magyarország hátrányban Ukrajnával szemben a Puskás Arénában

Magyar válogatott
1 órája

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
2 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
2 órája

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
2 órája