Ronaldo: fél óra a Milanban

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2007.02.12. 01:59
Címkék
Négy mérkőzés közönség nélkül, öt találkozó szurkolók előtt, egy pedig csökkentett nézőszámmal – ez volt a cataniai tragédia utáni első olasz forduló mérlege. A bérletesek számára kinyitott San Siróban a Livorno elleni 2–1-es győzelem során Ronaldo bemutatkozott piros-feketében, ám az első milanos gólja még várat magára.
Habár a február 2-i cataniai tragédiát és az olasz bajnokságok azonnali leállítását követően még a legoptimistább verziók is csak két héttel későbbre jósolták az ország első futballeseményét, az elmúlt hét végén mégis teljes fordulót rendeztek az első- és a másodosztályban egyaránt.

A biztonsági aggályok miatt vasárnap délután egységesen három órakor megrendezett tíz Serie A-s találkozóból csupán hatot tekinthettek meg a szurkolók, az Atalanta, a Chievo, a Messina és a Fiorentina stadionja ugyanis nem felelt meg az olasz kormány szigorú követelményeinek.

Noha csütörtökön, az első terepbejárás nyomán még a milánói San Siro aréna sem ment át a szigorú szűrőn (sőt egyes becslések szerint a kapukat legközelebb októberben nyithatták volna ki), az első ijedtség nem tartott sokáig. A piros-feketék a futballtörténelem talán leggyorsabban lezajló stadionfelújítását bemutatva, szombatra már huszonnyolc vadonatúj forgóajtóval kápráztatták el az inspektorokat, és ennek köszönhetően végül megkapták a zöld jelzést.

Igaz, a 78 ezer férőhelyes intézménybe az utolsó engedélynek megfelelően „csupán” a Milan-bérletesek 37 ezer fős tábora kapott bebocsátást, de azért a klubnál ezt az eredményt diplomáciai győzelemként könyvelték el.

Tegyük hozzá: furcsa is lett volna, ha Ronaldót, a Real Madridtól megszerzett januári sztárigazolást nem tapsolja meg senki, amikor élete első meccsén lép pályára piros-fekete színekben. Mert ahogy arra számítani lehetett, a brazil sztár szerepet kapott a Livorno elleni mérkőzésen: a 63. percben, 1–1-es állásnál honfitársa, Ricardo Oliveira cseréjeként futott a gyepre 99-es mezben. És bár a hátralévő szűk fél órában gólt nem szerzett, a játékban igen aktív volt, akadt egy veszélyes lövése is, amelyet Marco Amelia kapus hárított. A mérkőzés a hazaiak 2–1-es győzelmével végződött, így a milánói klub újabb lépéssel került közelebb céljához, a Bajnokok Ligája-indulást jelentő negyedik helyhez.

„Nem volt könnyű alig néhány nappal az érkezésem után máris a csapatban játszani – értékelte bemutatkozását Ronaldo. – Örülök a megszerzett fontos három pontnak, úgy érzem, én is jó formában vagyok, noha még sokat kell javulnom. Az Interről és a Real Madridról most hadd ne beszéljek, ne bolygassuk a múltat, a lényeg, hogy itt kiválóak az első benyomásaim.”

Nézzük, miként festett Ronaldo vasárnapi teljesítménye a másik oldalról, az edző szemével.

„A fizikai állapotán van még mit javítani, de úgy látom, hogy nagyon fontos játékosa lesz a csapatnak. Hihetetlenül tehetséges, és az állóképességét leszámítva minden téren kiemelkedő: a sebességét, a fizikai erejét, a reakcióit és a technikáját tekintve egyaránt” – mondta Carlo Ancelotti.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
6 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
7 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
7 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
8 órája