Ellenfélre vár a West Brom

F. Z.F. Z.
2007.02.13. 00:15
Címkék
Folytatódik az erőltetett menet Angliában, kedden és szerdán az 5. forduló megismételt mérkőzéseire, míg szombaton és vasárnap már a nyolcaddöntőkre kerül sor az FA-kupában.
Kedden a másodosztályú Norwich saját stadionjában feltehetőleg bedarálja a harmadik ligás Blackpoolt, és a premiershipbeli Middlesbroughnak sem okozhat nagy gondot a szintén harmadosztályú Bristol City legyőzése hazai pályán. Ennek a párharcnak a győztese majd Gera Zoltán csapatával, a Championshipben feljutásra aspiráló West Bromwich Albionnal találkozik a legjobb nyolc között. Érdekesség, éppen a Boro akarta leigazolni a téli átigazolási időszakban a magyar középpályást.Szerdára marad az igazi kupacsemege, az Arsenal boltoni vendégjátéka nagy csatával és feszült mérkőzéssel kecsegteti a szurkolókat. A statisztika hazai sikert sejtet, mert az elmúlt öt Boltonban megrendezett meccsből négyszer is Sam Allardyce menedzser együttese nyert. A négyszeres győztes Wanderers mestere egyébként az FA-kupa megnyerését nagyobb tettnek tartaná, mint azt, ha a tabellán jelenleg ötödik helyen álló csapata a negyedik helyen végezne, és selejtezhetne a Bajnokok Ligájába kerülésért. „A kupagyőzelem azt jelentené ennek a kis klubnak, mint ha százhúsz ponttal nyernénk meg a bajnokságot… Óriási élmény lenne, ha döntőt játszhatnánk a Wembley Stadionban, ám ehhez legelőször az Arsenalon kell túljutnunk” – mondta Allardyce.FA-kupa, 5. forduló, megismételt mérkőzések
Február 13., kedd, 20.45: Norwich (II. osztályú)–Blackpool (III.), 21.00: Middlesbrough–Bristol City (III.)
Február 14., szerda, 21.05: Bolton– Arsenal
Legfrissebb hírek

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
3 perce

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
18 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte a Szegedet

Vízilabda
27 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
36 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
38 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
45 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
55 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2 órája