Klasszisok az élen

B. R.B. R.
2007.02.18. 00:37
Címkék
Kilenc magyar jutott a hétfői 32-es döntőbe a hagyományos idénynyitó budapesti versenyen. A vetélkedést a kedélyesség jellemezte, a rendkívül nehéz szezon előtt álló öttusázókon még nem érződött a feszültség.
A negyvenhat tagú mezőny két csoportban küzdött, a legjobb 16-16 biztosíthatta helyét a döntőben. Az A-csoportban a kétszeres egyéni világbajnok, olimpiai ezüstérmes Balogh Gábor meggyőző teljesítménnyel nyert. Rajta kívül ebből a társaságból Tibolya Péter, Demeter Bence, Németh Róbert és Fülep Sándor is továbblépett. A B-csoportban a litván klaszszisok vitték a prímet. A korábbi világbajnok Andrejus Zadnieprovskis lett az első a vb-címvédő Edvinas Krungolcas előtt. Ami a magyarokat illeti, innen Kasza Róbert, Kertész Ádám és Szendrei Dániel verekedte be magát a fináléba. Az eredmények alapján ott lenne a helye Dorozsmai Viktornak is, ám a KSI fiataljának még nincs meg a nemzetközi lovas-versenyengedélye, így Marosi Ádám került be helyette. A vádlisérülés után lévő Horváth Viktoron kívül akadt még neves hiányzó, az ő távollétére Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány adott magyarázatot.„Kállai Ákos Achilles-ín-problémái miatt kihagyja a fedett pályás viadalt. Egyébként minden a terv szerint halad” – értékelt Pálvölgyi.Vasárnap a női döntőre kerül sor.
Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
46 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
1 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
2 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája