A nyitott védelem döntött

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
2007.02.19. 00:19
Címkék
Tíz perc után állva hagyta riválisát a Dunaferr az EHF-kupa magyar párharcának első mérkőzésén. A 31–20-as dunaújvárosi siker után az európai porondon ebben a szezonban debütáló kiskunhalasi csapatnak egy célja maradt: a tisztes búcsú.
Az újvárosi Ferling Bernadett továbbra is vezéregyénisége csapatának
Az újvárosi Ferling Bernadett továbbra is vezéregyénisége csapatának
Danis Barna
Az újvárosi Ferling Bernadett továbbra is vezéregyénisége csapatának
Az újvárosi Ferling Bernadett továbbra is vezéregyénisége csapatának
Az újvárosi Ferling Bernadett továbbra is vezéregyénisége csapatának
Danis Barna
Az újvárosi Ferling Bernadett továbbra is vezéregyénisége csapatának

Nagy rohammal kezdte az európai kupákban jóval rutinosabb Dunaferr a mérkőzést, ám a Kiskunhalas 4–0 után még fel tudott zárkózni. Ennél többre azonban nem futotta az erejéből. Zsiga Gyula tanítványai tehetetlenek voltak a Dunaferr taktikai fegyvereivel szemben. A vendéglátók rengeteg labdát szereztek jól működő nyitott védekezésüknek köszönhetően, s ezekből a szituációkból sorra lőtték a gólokat.

A mezőny két legeredményesebb játékosa, a dunaújvárosi Ferling Bernadett és a Kiskunhalasban játszó Kocsik Viktória hat-hat gólt szerzett.
„Alaposan felkészültünk ellenfelünk játékából, hiszen a bajnokságban a győzelmek ellenére mindkétszer alaposan megszenvedtünk a Kiskunhalas ellen – mondta Ferling. – Csak titkon reménykedtünk abban, hogy ilyen különbséggel nyerünk, ám jól működő nyitott védekezésünknek, valamint a remek formában védő Sirina Irinának köszönhetően sikerült jelentős előnyt szerezni a visszavágóra. Régi fegyverünk ez a védekezési forma, s ha kellő koncentrációval tudjuk alkalmazni, kellemtelen helyzetbe hozza az ellenfelet. Nekem az első félidőben nagyon rosszul ment a játék, így a szünetben el kellett gondolkoznom a teljesítményemen, hiszen az irányító hibái meghatározzák az egész csapat produkcióját. Szerencsére a folytatásban már nekem is jobban ment, de még egyszer hangsúlyozom: sikerünk kulcsa a jó védekezés és kapusteljesítmény volt. A tizenegy gólos előny ellenére is komolyan kell venni a viszszavágót, nem szeretnénk, ha izgalmas lenne a vasárnapi, halasi mérkőzés.”

A vendégcsapatból kiemelkedett Kocsik, aki nem tudott felhőtlenül örülni hat góljának.
„Természetesen nagyon szomorú vagyok, hiszen bár tudtuk, hogy a Dunaferr az esélyesebb, ennél sokkal jobb eredményre számítottunk – kezdte a Kiskunhalas legeredményesebb játékosa. – Egyértelmű, hogy a gyenge támadójátékunk miatt szaladtunk bele a súlyos vereségbe, önmagáért beszél, hogy mindössze húsz gólt szereztünk. Felállt fal ellen még boldogultunk valahogy, ám a Dunaferr nyitott védekezésével ezúttal nem tudtunk mit kezdeni. Pedig számítottunk rá, felkészültünk ellene, ám ezúttal nem tudtuk áttörni. Márpedig ha ilyen helyzetben hibázik egy csapat, azt a dunaújvárosiak góllal büntetik. A továbbjutásra nem maradt esélyünk, ám a visszavágón mindenképpen szeretnénk legyőzni a Dunaferrt.” ---- M ---- A
Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
43 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
1 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája