REND és lélek
A röplabda esetében a maiak legendás elődök nyomdokaiba léptek, a hetvenes évek közepén röplabdában ugyanis a lengyelek trónoltak a világ tetején. Az 1967-ben szerzett vbbronzérem után 1974-ben első hely következett, két évvel később, a montreali olimpián is Hubert Wagner szövetségi kapitány gárdája volt a legjobb. Utána zsinórban négyszer (!) lett Eb-második az együttes, majd hosszú éremszünet következett.
Az 1983-as Európaibajnoki harmadik hely után szűkebb esztendők következtek, a röplabda iránti érdeklődés csak az új évezredben növekedett meg. Olyannyira, hogy napjainkban elmondható, hogy a sportág képviselői első számú kedvencek. A női együttes 2003-ban és 2005-ben Andrzej Niemczyk vezetésével Európa-bajnok lett, de már akkoriban is a férfiak álltak az érdeklődés középpontjában. A népszerűségre jellemző, hogy az érem nélküli világversenyek ellenére is sorozatban töltötték meg a drukkerek a válogatott meccseken a 7000 férőhelyes katowicei Spodeket, a vbezüstérem pedig az egekig emelte a tetszési indexet. Ezt mutatja, hogy komolyan felvetődött annak a lehetősége, hogy meghívják a világbajnok brazilokat, a találkozóra pedig a chorzówi futballstadionban, a mintegy 50 ezer néző befogadására alkalmas arénában kerülne sor. Ennek ismeretében érthető, hogy az állam kiemelkedően segíti a röplabdaszövetséget, a tavalyi 6 millió zlotys (mintegy 384 millió forint) támogatás erre az évre 8 millióra (512 millió) emelkedett. Figyelemre méltó, mi több, bölcs előrelátásról tanúskodó megszorítás, hogy az összeget kizárólag az utánpótlásra fordíthatja a szövetség, a csúcsszintű játék csak szponzori pénzből finanszírozható. A népszerű bajnoki küzdelmeket a liga önállóan szervezi, a különböző nagy cégek pedig – az érdeklődésnek köszönhetően – szívesen áldoznak az együttesekre, tudják, nem feneketlen kútba szórják pénzüket.
A férfiválogatott a Világligaszereplésének köszönheti népszerűségét. A szurkolók családostul járnak a kényelmes csarnokokba, ahol a kellemes környezet és persze a lengyel sikerek garantálják a kellemes szórakozást, s ahonnan – ez sem elhanyagolható – hiányoznak a futballpályákon a mai napig megtalálható huligánok.
A népszerűségben főszerepe van az argentin Raul Lozanónak, a vb-ezüstérmes válogatott kapitányának, aki 2005 nyara óta van hivatalában. Elődeivel ellentétben főként szigoráról ismert, szükség esetén a drasztikus lépésektől sem riad vissza – ha kell, sztárokat rak ki a keretből. Neki köszönhető, hogy a csapat sorozatban képes jó eredményekre. Japánban a vébén például csak a brazilok állították meg, de a játékosok ígérik, az olimpián visszavágnak.
Egy másik világszerte népszerű labdajátékban, a kézilabdában rövidebb a sikertörténet, az 1982-es világbajnokságon szerzett bronzérem
február elejéig, a férfi-vb ezüstjéig egyedülálló volt. Mi több, azóta a lengyelek a tízbe sem kerültek mostanáig. A németországi torna kezdetén senki sem tartotta éremesélyesnek a lengyeleket, akik még hazájukban is szinte teljesen ismeretlenek voltak. A sorozatos győzelmek aztán megtették hatásukat, a finálé idején a nagyvárosok terein számtalan kivetítőt állítottak fel, ezrek és ezrek izgultak a csapatért.
A váratlan sikert Varsóban azzal magyarázzák, hogy a közelmúltban kicserélődött a szövetség vezetősége, sokat számít, hogy többen a Bundesligában edződnek hétről hétre, s itt is döntő a szövetségi kapitány személye – 2004 óta a korábbi világklasszis, Bogdan Wenta áll a válogatott élén. A Magdeburg edzőjeként is dolgozó szakember aligha véletlenül követi a német iskolát – a rend és fegyelem a legfontosabb, a pszichológiai felkészítés pedig világszintű.
