Még nem dőlt el az összetett

O. Z.O. Z.
2007.03.25. 00:08
Címkék

Noha Adam Malysz min dent megtett, hogy az idény utolsó versenyét formalitássá egyszerűsítse, Anders Jacobsen nem hagyta lerázni magát, így az utolsó viadalon még lehagyhatja a szombaton győztes lengyel riválisát. Planicán a hosszú évek alatt megszokott tömeg az idén kissé megcsappant, részben azért, mert az újonnan épített lelátókon nem férnek el annyian, mint az elmúlt időben, amikor, mint heringek a konzervdobozban zsúfolódtak össze az érdeklődők a világ legnagyobb sírepülősáncának tövében.

A 30 ezer néző ezúttal sem látott hatalmas ugrásokat, csak a versenyen élén végző kettős tudta túlugrani a zsűritávolságot (215 méter), ami annak tükrében, hogy tavaly 220 méter, két évvel ezelőtt pedig a 230 méter feletti repüléseknek lehettünk szemtanúi, kifejezetten szerény.

Nemcsak az ugrások hossza csökkent, hanem a néhány éve még ezrével Planicára csődülő lengyel Malysz-őrültek száma is, noha kedvencük jó úton halad, hogy megszerezze pályafutása negyedik összetett Vksikerét: ehhez azt az ujjgyakorlatnak tűnő feladatot kell végrehajtania az utolsó versenyen, hogy a legjobb hét között végez. A norvég Jacobsen ugyanis hiába tett meg mindent, 1.9 ponttal elmaradt a lengyel mögött, így 66 pontra nőtt kettejük között az összetettbeli különbség. Jacobsen akkor végezhet az élen, ha nyer, és Malysz nem jobb nyolcadiknál, vagy második és Malysz nem végez a 17. helynél előrébb. Összegezve: kevés rá az esélye.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
4 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
5 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
5 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
5 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
5 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
5 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
5 órája
Ezek is érdekelhetik