Eső miatt hosszabbítanak

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2007.03.30. 01:48
Címkék

Eső zavarta meg a Formula–1-es tesztelőket Sepangban, ezért a csapatok úgy döntöttek, egy nappal meghosszabbítják az e heti gyakorlást a Malajziai Nagydíj helyszínén. Logisztikai szempontból nem lesz megterhelő az istállók számára a plusz egy nap, hiszen a jövő heti verseny miatt úgyis a Kuala Lumpur mellett fekvő pályán maradnak.

Csütörtök reggel és délután is esett az eső, közte alig száradt fel a pálya, a versenyzők nem tudták megközelíteni az előző nap legjobb eredményét (1:35.268 perc Kimi Räikkönentől). Lewis Hamilton volt az egyetlen, aki egyáltalán 1:36 perc alatt tudott teljesíteni egy kört, de a McLaren fiatal zsenijének így sem volt tökéletes a napja. Délelőtt olajat eresztett a motorja, emiatt meg kellett állnia a pályán. Nick Heidfeld ugyanígy járt, az ő esetében lángra is kapott a BMW-jéből kifolyó olaj.

Felipe Massa csak az ötödik lett a Ferrarival, de a vetélytársak így is egyetértenek abban, hogy a Scuderia vörös autói kiemelkednek a mezőnyből. Az F2007-esek annyira gyorsak, hogy Räikkönen esetleges verseny előtti motorcseréje és az emiatt rá váró tíz rajthelyes büntetés ellenére is jó esélye van a csapatnak a kettős győzelem megszerzésére.

„A Ferrarinak még mindig túl nagy az előnye, várhatóan ugyanazt látjuk majd a Malajziai Nagydíjon is, mint Melbourne-ben” – mondta három nap tesztelés után Nick Heidfeld, a BMW német sofőre.

Csütörtökön a Francia Autósport-szövetség (FFSA) bejelentette, hogy kellő támogatás hiányában lemond a 2008-as Francia Nagydíj megszervezéséről. A L’Équipe szerint 2009-ben ismét lesz Francia GP, a verseny helyszíne a Bernie Ecclestone birtokában lévő Paul Ricard-versenypálya vagy a párizsi Disneyland mellett felépítendő új ring lehet.

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
1 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
2 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
2 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
3 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
3 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
3 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik